Végre!!
Vége az elfojtásoknak, hagytam, hogy utat törjön magának az eddig elfojtott vágy. Vagy inkább ösztön? Szeretem megmondani egyenesen az emberek szemébe, ha valami bajom van velük, de ezt nem mindig tehetem meg, mert hát ugye, nem akartam megsérteni senkit. Ahogy pedig mindig csitítgattam ezeket a "hangokat" úgy gyülemlett fel bennem az a sok indulat, amit egy-egy személy iránt éreztem. Na, nem köntörfalazok, a Miláról beszélek.
Megvertem :)))
Pénteken még a melóhelyemen rámcsörgött Kopat, hogy egy ismerősétől hallotta vissza azt, hogy a Mila mondta neki, hogy Kopat megvert engem. (Ez akkor volt, amikor én pofoztam meg Kopatot, valószínű, hogy kedves Mila "barátnőnk" valamit baromira félrelátott/értett.) Felment bennem a pumpa megint.
Hazafelé menet a csaj pont akkor jött ki a kapun, amikor én mentem volna be. Nem szólt hozzám, én köszöntem, és hozzátetem, hogy megmondtam, hogy ne jártassa másoknak a száját, és magára vessen, ha ezek után történik vele valami. Utánam jött, elkezdett valamit gagyogni, lekurvázott, stb.. aztán megindultam felé. De nem ütöttem, annyira nem fogok az ő szintjére süllyedni, hogy az utcán (a kapuban) kiabáljak, verekedjek vele. Becsapta az ajtót, és ment a maga útjára, bennem pedig tovább forrt a düh.

Az igazi verekedés esete volt, amikor hazajött. Kopat kint volt a konyhában, a szobából hallottam, hogy vele kiabál. Kimentem. Próbáltam vele értelmesen beszélni, és megértetni, hogy mi a f*szt pletykál, és hazudozik. Persze nem értette meg. Már nem is tudom, hogy történt. Megindultam felé, és ököllel az arcába csaptam. Aztán ő is megindult felém. Próbált a hátam mögé kerülni, a hajamat próbálta fogni, de én, mint egy veszett vad, küzdöttem, és semmi fájdalmat nem éreztem. Kopat szétválasztott minket, de aztán megint neki estem, azt hiszem a 2. fordulóban a lábamat is használtam. Valamelyik "menetben" hátulról lefogott, a bal karja pedig az arcom előtt volt. Beleharaptam, teljes erőmből. Éreztem, ahogy a fogam áthatol a bőrrétegeken. Aztán a másik kezét is haraptam. Amikor pedig szemben voltam vele, két ujjammal a bordái alá nyúltam, szintén teljes erőmből. A bőrét csavartam, húztam, nyomtam. Nem ferdítem a tényeket, én is kaptam. Ő leginkább a körmét használta. ennek eredménye hogy a bal szemem alatt van egy csík, és az államon jobb oldat egy másik. De büszkén viselem ezeket, mint harci díszeket. Életemben először verekedtem, és ha Kopat nem fog le, akkor mégjobbra sikerült volna. Mindenesetre tudom, hogy több kárt okoztam benne, mint ő bennem :))

Ohh, milyen jó érzés még így utólag is visszagondolni rá :))

A pénzügyi dolgok kezdenek megoldódni, kaptam pénteken egy részt a fizumból, úgyhogy jól éreztem magam a bőrömben, még ha az a bőr egy picit sérült is :))

A hétvége nyugisan telt el, nem verekedtünk többet. Szombaton takarítgattunk, Kopat csinált fincsi pörköltet. Vasárnap galambokat tettünk, el is neveztünk 1-2-t. A "Dezső" volt a legbátrabb, az már azt a morzsát is felszedegette ami a lábunk közé esett. Az egyik veréb röptében kapta el a felé dobott kenyérdarabot :))

Hétfő reggeli meglepetés: K. és T. ismerik egymást. Méghozzá elég közelről :))) Mindenesetre nagyon örülök, hogy mindekettőjük szimpátiáját elnyertem. Egy gondolat foglalkoztat, azóta, amióta ezt megtudtam .. a "véletleneknek" mi a célja ezzel az ismeretséggel? Annyira vicces, hogy ha 2 évvel ezelőtt nem dolgozok egy kávéházban, akkor nem hallok arról a könyvről. Ha nem hallok róla, nem valószínű, hogy elolvasom. Ha nem olvasom el, nem kezdek kutatni a 2. része után. És kutatás közben nem találok rá arra az e-mail címre ... de vajon mi lesz a folytatás?

Mennyire lehet igaz az, hogy egyes embereknek tükröt tartok a szemük elé? Látják bennem magukat, vagy a vágyaikat, vagy a problémáikat.

Na, később még jelentkezek, de most megyek leveleket írni. :)