Egy elég rémisztő dolog történt velem.
Ültem bent az irodában, a melóhelyemen, közben néha-néha beugrott a számba egy mézes galagonya. Én próbáltam ellenkezni, de ezek nagyon akaratos galagonyák, és szinte megerőszakolták a rágóizmaimat, hogy rágjam össze őket. Nem tudtam védekezni, megadtam magam a galagonyák akaratának. És akkor hirtelen ...
... elfogyott az összes.
Kétségbeesetten kezdtem kutatni a zacsiban, a zsebeimben, a táskámban ... de már mindnek nyoma veszett.
Most itt ülök, szomorúan, szemben velem az üres zacskó, melyről gyászos képpel néz rám a pirosló galagonya-rajz. Egy könnycsepp készül kibuggyani a szemem sarkából.
De aztán felcsillan valami emlékfoszlány ... egy távoli női hang ... "csütörtökön is hozok" ...
És ma csütörtök van, úgyhogy délután megyünk galagonyát venni :)

Ezzel csak azt akartam bizonyítani, mennyire vagyok infant-dilis :))