Reggel meglátogattam nőgyógyászomat, hogy írjon fel gyógyszert. Kiváltani mondjuk úgyis csak jövőhéten fogom, ha megkapom a fizut. Igazából kicsit félve szedem, jó lenne, ha nem kellene mérgeznem a szervezetemet, de valamit valamiért ... És ennyit megér az, hogy Y.vel végre igazán együtt lehessek.
Tegnap mondjuk kicsit rámijesztett, mintha bizonytalan lett volna... Nem baj, én így is szeretem őt, és csak remélni tudom, hogy olyan döntéseket hoz, ami nekem is kedvező. Ha nem ... akkor nem tudom mi lesz ... de bármi történjék, Rá mindig úgy fogok emlékezni, mint életem legnagyobb szerelmére. Azt sajnálom csak - illetve csak az egonak esik rosszul - hogy engem nem szeret jobban az előző kedveseinél ... Ez van ... Talán önzőség is lenne arra számítani, hogy fontosabb legyek Neki másoknál.
Különböző az életstílusunk ... túlságosan pörgős az életem az övéhez - legalábbis ő így látja. De én lendületet tudnék neki adni dolgokhoz, ő pedig nyugalmat tudna nekem adni ..
Néha kétségbeesek, mert nem tudom, hogy mit akar. Egy kapcsolatért mind a két félnek tennie kell ... és én a tőlem telhető legtöbbet megteszem úgy érzem ... lelkileg, és akaratilag. Aztán lehet hogy nem így van, lehet hogy még többet kellene tennem, csak nem tudom, hogy mit. Mindegy. Az önmarcangolásnak nem sok értelme van.