Úgy érzem megszakad a szívem. Ha lehetne most azonnal meghalnék ...
Pocsék idő volt egész hétvégén, szakadt az eső.
Y. pénteken délután jött. Szokásunkhoz híven vacsiztunk az Aranygaluskában, aztán irány haza. ... Hogyan írjam le azt a szenvedélyt és vágyat, ami köztünk van?! Nem lehet szavakba önteni.

Elég szépen megfáztam valahol, folyton tüsszügök, és fújom az orromat. Ráadásul szombaton bizonyossá váltam afelől, hogy nem vagyok terhes, mert megjött ... Jókor ... öröm az ürömben, elkezdtem szedni a gyógyszert.
Kissé meglepődtem magamon, és az "étvágyamon" .... nimfonám lennék? Nem, csak nagyon szerelemes ...
A negyed 11-es vonattal indult el haza ... én meg itt maradtam. Hogy mikor jön legközelebb? Jó kérdés ... talán 3 hét múlva ... talán 5 hét ... Ráadásul a könyvtári jegye is lejár ezen a héten, ami annyit tesz, hogy amíg újra be nem fizeti, addig nem tudunk sem e-mailezni, sem chaten beszélgetni. És hogy a helyzet még komplikáltabb legyen, a telefonján sincs már pénz, sms-t sem tud küldeni. És persze állása sincs, fizetése sincs ... pénze sincs ...
Néha a pokolba kívánom azt a lányt, aki miatt ennyire feladta önmagát. De tudom, hogy ha nincs az a lány, akkor talán most nem lennénk együtt ....

Az ujján még viseli a gyűrűt ... belém meg mintha minden egyes alkalommal egy kést döfnének, amikor a kezére nézek. Persze, kérdezte, hogy zavar-e. Ezt már tisztáztuk egy alkalommal. Én nem fogom őt arra kérni, hogy vegye le. Azt szeretném, ha önmagától jönne rá arra, hogy annak a gyűrűnek már semmi keresnivalója az ujján. De vajon rájön-e ?!

Nagyon nehéz most ... legszívesebben az asztalra csapnék, és felrúgnék mindent, ami közöttünk áll. Ki akarok vonulni a világból, köpni egy nagyot az emberiségre, a társadalomra, egyedül pár barátot "tartanék meg" ...

Már a vonaton ül ... én meg ezelőtt a kibaszott gép előtt, és mindketten járjuk tovább a saját kis útjainkat, addig, amíg újra el nem jön egy "útkereszteződés", amikor találkozunk. De vajon mikor megyünk majd az úton együtt tovább?