Megint esik az eső. Ennek ellenére valami belső nyugalom, béke és boldogság van bennem, különösebb ok nélkül. Ilyenkor szokatam hálás lenni a sorsnak azért, ami van, tök mindegy, hogy az a valami éppen "jó" vagy "rossz", bár nem szeretem a dualista dolgokat. Nincs se jó se rossz.
Valami kibontakozóban van bennem, figyelem az érzést, azt hiszem fejlődésnek lehetne nevezni. E.-vel való beszélgetéseknek hála, pár dolgot tisztábban látok, magyarázatot kaptam pár "hülye dolgomra".

És persze nem utolsó sorban felülemelkedtem azon az önmagamon, ami eddig a test vágyait tartotta elsődleges dolognak. Szó sincs arról, hogy innéttől kezdve apáca életet fogok élni, azt azért nem bírnám ki. De a testi vágyak már csak és kizárólag 1 személyre korlátozódnak.

Akkora nyugalom van bennem ... belső csend ... szeretném megosztani ezt az érzést másokkal.
A nyugalom nem azonos az érdektelenséggel, új érdeklődési köröm a memetika, ami állítólag kőkemény mentál mágia. A vicces az, hogy már nem úgy vagyok, hogy hirtelen, egyetlen nap alatt akarom megismerni az érdeklődésem tárgyát, hanem szépen lassan fokozatosan szeretnék benne elmerülni, az alapokat pontosan megismerni, stb ...

Alább hagyott bennem a türelmetlenség, bár meg kell hagyni, jó "tanáraim" voltak erre :))

Mintha kinyitottam volna önmagamban egy ajtót, ahonnét ömlik kifelé a ... nem is tudom minek lehetne nevezni ... szeretet?! ... vagy harmónia ... ilyesmi :)