Kezdek visszaszokni a dohányzásra. Nem jó dolog, de úgy látszik ez kell a szervezetnek. Egy kis méreg.
Tegnap - azaz ma - 2 órakor feküdtem le aludni. Néha annyira elrepül az idő, és valójában semmi érdemlegeset nem csinálok. Fent volt nálunk A., vele beszélgettünk, aztán Beával kitárgyaltuk a pasikat. Illetve azt, hogy az elmúlt 1 hétben mik is történtek velünk. Jók ezek a női beszélgetések.

Néha zavart vagyok. Olyankor eltűnnek az érzések, nem számít senki és semmi. Olyan, mintha egy hatalmas légüres térben mozognék. Nincsenek célok, nincsenek tervek, nincs semmi, csak a semmi. Bár az is valami, és ha van valami az már nem semmi. Tudom, hogy vannak akiknek sokat jeletek, akiknek számítok, és normális esetben ez kölcsönös. De amikor ilyen "állapotba" kerülök, akkor baromira nem érdekel, hogy ki mit gondol rólam, kinek mennyire hiányzonék, ha hiányoznék. Mintha fölöslegesek lennének az érzelmek. Csak időpocsékolás. Sőt, az egész élet időpocsékolás. És egyáltalán mi értelme van? Tapasztalni ... jaaj, unom már a tapasztalásokat, unom egyfolytában ugyanazokat megélni. Valami új kellene. De mi? Lezuhanni valami magas helyről? Aha ... biztos jó, de akkor, ha kérhetném kötél nélkül.

Nem vagyok senki és mégis mindenki vagyok. Mindenkiben ott vagyok. Ki vagyok?