Miért nem telhet el egy hét úgy, hogy ne kellene Kopat miatt idegeskednem, és remegve szívni egyik cigit a másik után?
Tegnap, szokásához mostmár híven, nem ért haza fél 7-re. Fél 12-kor esett be.

Karambolozott.

Délután fél 6 körül bement ahhoz az ismerőséhez, aki miatt múlt héten őt is bevitték a rendőrségre. Kiderült a srác 3 évet kapott. Odaadta neki a BMW-jét, hogy vigye el a bátyjának, meg ha kell neki valamire, nyugodtan használja, tele van a tank. Írtak erről papírt a rendőrségen, stb .. minden normálisan zajlott.
Aztán Kopat valahova ment a 6-os úton, amikor szemből jött egy Ladás. A Ladás valami teherautót akart megelőzni a záróvonalon keresztül, és már nem fért be. Frontálisan ütköztek. Kopatnak semmi baja nem esett, az orra picit fájt, a hirtelen kinyíló légzsáktól. Meg mint mindig, most is be volt kötve a bizt. őv. De a másik nem úszta meg ilyen szerencsésen, valószínűleg meghalt ...
Jöttek a rendőrök, méregették a féktávot, a megengedett sebesség 80 volt, Kopat 72 km/h-val ment. Megszondáztatták, de egy csepp alkoholt nem találtak a vérében, a papírok is rendben voltak.

Hiába mondták neki a rendőrök, hiába mondtam neki én, hogy nem ő a hibás, eléggé összeomlott. Persze ez érthető.
Annyira szeretném, ha egy picit úgy látná a dolgokat, ahogy én. Ha megértené, hogy ha valakinek ott és akkor meg kell halnia, akkor az meg is fog halni. Persze szar dolog "végrehajtónak" lenni. Nem tudom hogyan kezeljem ezt a helyzetet. De azt hiszem jobb, ha inkább erélyesen kirángatom a téves képzeteiből, mintha csak sajnálkozva ülnék mellette. Jó, persze, megértem őt, és bár velem sosem történt ilyen, próbálok neki úgy segíteni, ahogy tudok.
Ha csak egy picivel lenne tudatosabb ...

Aki a Ladát vezette egy 32 éves családapa volt. Kopat pedig azon sírt, hogy vajon a felesége hogy fogja megmondani a gyerekeinek, hogy mi történt. Együttérzek a nővel, de a mi sorsunk nem az, hogy most azt érezzük, amit őt. Valahol bunkónak érzem magam, amiért közömbös tudok maradni azzal az emberrel szemben. De addíg, amik ilyenek nem velem, vagy olyan valakivel történnek, akit szeretek, közeláll hozzám, addíg nem érdekel. Egyszerűen tényként fogadom el a történteket és nem társítok hozzá érzelmeket.

Ahh.. nem tudom mit lenne jó gondolni, érezni, tenni ...