"Némán ülök és álmodozom,
hallgatom a csend dalát,
egész nap csak rád gondolok,
úgy érzem megöl a magány.
Szememből kicsordul egy könnycsepp,
lassan végigfolyik arcomon,
várom hogy végre átölelj,
mert szeretlek és hiányzol nagyon."

Tegnap este páran beültünk Dantéba, megbeszéltük, vasárnap mikor, hogyan, hányan megyünk Mohácsra.
...
Valaki rángasson már vissza a földre ... bár... minek?! Olyan jó így. :)