Kellemesen egyformák a napjaim, mindegyiket kitölti az a fajta nyugodtság, ami kb 2 hónapja jelen van az életemben.

Tegnap beszéltem egyik ismrősömmel, aki mondta, hogy Kopat mostmár igazán visszaadhatna neki egy plüss állatkát, amit kölcsönkért tőle. Persze erről én semmit nem tudok, noha mindezt még akkor tette, amikor együtt laktunk. Tovább folytatva a beszélegtést kiderült, hogy Kopat szinte mindennap bent volt abban a kocsmában, ahova ez az ismerősöm is járni szokott. Mindennap megitta a kis fröccseit, miközben arról panaszkodott, hogy az első hónapokban megcsaltam őt, és attól félt, hogy akkor is ezt tettem.
Íme egy tanulság mindenkinek: amíg sírsz afölött, amitől félsz, de nem valós, tönkreteheted a kapcsolatodat! Ha azt az időt, amit kocsmában töltött, inkább rám fordította volna ... de mostmár mindegy. Nem mondom, hogy nem érdekel, mert a mai napig nagyon erős dühöt érzek vele kapcsolatban. Nem a havrokat hibáztatom, nem is a kocsmákat, hiszen mindenki saját maga dönti el, hogy hol és mivel tölti el az idejét. És ha neki fontosabb volt a kocsmázás ... hát így járt. Pedig nem egyszer szóltam, hogy válasszon a kettő között. Ez már alkoholizmus? És meddig fog még süllyedni abban az erkölcsi mocsokban, amiben most van? És miért vagyok ma reggel ennyire ilyen?
Szerencsére mindez már a múlté, és új periódus kezdődött az életemben. Kopattal kapcsolatban még csak annyit: nem lehet megmenti azt, aki nem akar megmenekülni. Sajnálom, hogy ezt ilyen későn vettem észre. De jobb később, mint soha.