A fél éjszakát ábőgtem, úgyhogy most szépen meg vannak dagadva a szemeim. Ráadásul még melózni is kellett jönni, csak tudnám mi a fenének, amikor jan 12-én dolgozunk csak előszőr. Tök hülyeség.
A bőgés oka Kopat volt (mint általában mindig). Nem is tudom mi volt a kiváltó ok ... a lényeg az, hogy rájöttem, baromira egyedül vagyok. Ha különmegyünk, ő még vissza tud költözni a szüleihez. Én nem. Nincs családom, nincs senkim, akire igazán számíthatnék ha baj van. Vannak barátaim, akiknek sokat köszönhetek, Évi, Zsófi, és azok, akikkel interneten keresztül tartom a kapcsolatot. De nyilván nem tudnak mindenben segíteni, és persze nem is az ő dolguk lenne.
Azt hittem Kopattal "család" vagyunk, számíthatunk egymásra. De nem. Hiába van vérszerinti anyám, apám, nem költözök vissza hozzájuk. Elég volt 19 éven keresztül azt hallgatnom apámtól, hogy mennyire balfasz vagyok, meg szerencsétlen és béna, és hogy mennyire utál ...
Nekem sosem lesz igazi otthonom? Ahol várnak, és ahol biztonságban érzem magam...