Fúú .. azt sem tudom mit írjak ... a munkát kezdem megszokni, szerencsére napról napra egyre jobban el tudom magam foglalni, és mostmár én is foglalkozok az ügyfelekkel.
A magánélettel minden rendben, elsején hozzuk el a nénitől a kulcsokat, és azon a héten hétvégén cuccolunk át. Nem ártana elkezdeni dobozokat gyűjteni. Jááj .. a költözködés ezen részét baromira nem szeretem.

Hihetetlen jókat tudunk beszélgetni ... kezdem elhinni, hogy nem bennem van a hiba, amikor nem tudok valakivel beszélgetni. Habár nem biztos ... lehet hogy túl egysíkú vagyok ... de miért baj az, hogy nem beszélek olyan fölösleges dolgokról, hogy pl mi volt előző nap a vacsora, vagy ilyesmi?! .. Annyira nem érdekelnek mások magánéletének felszínes, unalmas részletei. Formaság ... ehhez még hozzá kell szokni. Meg ahhoz is, hogy kicsit mást kell mutatni, (a munkahelyen) mint ami bennem van. Sajnos olyan a társaság egyik része, hogy visszaélnek bizalmas infókkal. Nekem meg nem hiányzik a szarkeverés. Szóval csak annyit beszélek, amennyit nagyon muszáj. Inkább mondják rám azt, hogy unalmas vagyok, akkor legalább békén hagynak :))
Az vígasztal, hogy azért van egy valaki, akivel tök jól el tudok dumálni, amolyan "cinkosok" vagyunk. És előtte legalább nem kell megjátszanom magam. Jól kibeszéljük a többieket és a főnököket :))

Ööö ... ha valakinek hiányoznék írjon e-mailt :) Szívesen olvasok leveleket, és a nap végén, mikor csak arra van időm hogy megnézzem a postaládát, akkor annyi időt még tudok szorítani, hogy válaszoljak is. Nah, nem biztos, hogy ez a mondat értelmes lett, de nem baj, talán lehet érteni. Ha meg nem, akkor így jártam :)