Végre péntek ... bár a napok úgy rohannak, hogy már követni sem tudom őket, egyik pillanatban még hétfő van, aztán már péntek. Fizut gondolom hétfőn fogok kapni.

Reggel bementem egy gyógyszertárba, hogy vegyek fájdalom csillapítót, mert nincs otthon, és egy idős néni állt előttem a sorba. Szegény tudom hogy nem tehet róla, de valahogy a nyaka egyben volt a fejével... vagyis mintha nem lett volna nyaka, csak egy tönk, ami fejben végződik.

Mostanában elég gyakran fordul elő az, hogy mikor elalszok, nem sokkal később hirtelen felriadok. Tegnap estefelé Kopattal tv-t néztünk, és egy picit elszundítottam, kb 10 percre rá pedig olyan hirtelen ugrottam fel, mintha berontottak volna hozzánk. Utána meg majd kiesett a szívem a helyéről, annyira dobogott.

Egyenlőre nem tudom mi lesz a hétvégi program, ha egyáltalán lesz. Női okok miatt strandolni biztos nem megyünk.

Össze-vissza járnak a gondolataim. Letöltöttem azokat a képeket, amiket az ezosok csináltak a múltkori szobatalin, és csak egyetlen gondolat villant be: jó hogy nem mentem, semmi keresnivalóm köztük. Bár pár emberkét nagyon kedvelek(Móniék, Lhamoék), mégis úgy érzem, nem abba a világba tartozok. Ááh.. nem tudom mi van ma velem, reggel annak a hülye picsának sikerült azt éreztetnie velem, hogy egy nagy nulla vagyok. De tudom, hogy ez nem így van, de valahogy most nagyon nem találom a helyemet a világban. Holnapra majd elmúlik ez a kétkedés, vagy mi is ez..