Tisztában vagyok azzal, hogy lehetne rosszabb is. Igen. Például ha nem lenne munkám. ...

Elveszve érzem magamat. Annyira szívesen leírnám mi hiányzik és miért. De azt hiszem szembeállítanának a szavaimmal, és még az a kicsike is elveszne ami még talán maradt.

Voltam már hasonló helyzetben, mint amilyenben most. Nagyon rossz. És itt most nem az érzelmi oldalra gondolok, hanem sokkal földhöz ragadtabb, racionálisabb dolgokra.

Kicsit úgy érzem hontalan vagyok. Kicsit úgy érzem egyedül vagyok a világban, és még a játék macimat is elvették. Kicsit úgy érzem mintha minden vágyat és reményt gyökerestől próbálna kitépni belőlem egy erő. Kezdek beleszakadni, és egyre lejjebb süllyedek. Olyan akadályok gördülnek elém, amik teljesen fölöslegesek és értelmetlenek. Nem számíthatok az emberekre. Van akikre igen, és hálás is vagyok nekik ezért. De amikor tettekről van szó, tényleg kevesen állják meg a helyüket.

Köszönöm azoknak, akik segítenek.

Köszönet azoknak, akik tetteikkel állnak mellettem.

Nagyon nagy az űr... bárcsak betöltené valaki.