Minden dobbanás visszahangzik a fejemben, hatalmasan, súlyosan. Szürke fényben úszó terem, a falat egy ponton beszűrődő fény világítja meg. Előtte egy hatalmas gong, vaskos támasszal.

Visszaöklendezem az érzéseket, melyek a forgástól felkavarodnak. Mozgások, képek. Mi az ott bent, ami szunnyad, és nem tudom hogy nevezik? Erő van benne, mint egy láthatatlan csáp, csapkod a felszín felé. Nem tudom megfogni, kifolyik az ujjaim közül, párolog minden lélegzetvétellel. Mint egy álom. Egymásba csúsznak a síkok, lenyomatokat hagynak maguk után, melyek nem értelmezhetőek máshol, csak ha saját színeik előtt táncolnak. Amikor belélegzed sűrű páraként csapódik beléd, agyad apró zugaiba látatlanul befészkeli magát, kibérel egy kis sarkot és ágyat bont.

Szeretném számokkal leírni, de ezeket a számokat nem ismerem. Szeretném betűkkel kifejezni, de az írásjel, mely alkalmas lenne rá ismeretlen az emberiség előtt. Emelkedett, vagy olyan mély, hogy beláthatatlan. Itt él bennem, mint egy parazita. Görcsös rángatózása felkarcolja a lelkem.

Ébressz fel ha álmodom. Vagy ölelő karjaiddal védj meg a démonjaimtól.