Mindenki a saját szintjének megfelelően kapja az élettől a nehézségeket - legalábbis ezt mondják az okosok. Arra még nem sikerült rájönnöm, hogy az, ha valaki kisebb mértékben kapja, akkor az most egy szinttel lejjebb, vagy feljebb van-e attól, aki nagyobb adagban kapja a kakit a nyakába. Egységesen mindenesetre elmondható, hogy kurva nagy szarban vagyunk. Persze ez nem az a blog, ami erről szólna. De életemben talán most először érzem azt, hogy gáz van. Hogy félek. Hogy nem vagyok biztonságban.

Gyerekkoromban volt egy hang, amitől mindig paráztam, ami rémálmaimban jött mindig elő. Valamiféle távoli menetelő hang, pontosan nem tudom, nem emlékszem. Talán gépek távoli zaja, amik közelednek, vagy nagyobb embertömeg lépteinek zaja. Kiváltott belőlem egy olyan érzést, hogy el kell bújni, el kell menekülni, mert baj lesz. Most is ilyesmit érzek. Csak nem tudom hova lehetne menekülni. Meg persze ez nem álom.

Tényleg félek.