Még mindig alig bírok járni. Mostmár nem a térdemmel van a gond, hanem a bokámmal. Ráállni is nehéz, hát még naponta 2x megtenni azt a kb. fél órás sétát a munkahely és a lakás között.

Lassan el kell kezdeni dobozolni is. Nincs hozzá erőm. A lakás hideg és üres, hiába van tele bútorral, könyvekkel.

Nem tudom meddig bírom... nem hogy jobb lenne az, ami bennem van, hanem sokkal gyötrőbb, kínzóbb. Kegyetlen érzés. Miért nem lehet jobb? Könnyebb lenne elviselni, ha legalább egy kicsi lenne ... főleg most. Főleg így...

Hiányzik a cicám is. Nagyon.

A napom abból áll, hogy összeszorított fogakkal ülök és dolgozok. Néha nem bírom, olyankor kimegyek a mosdóba és próbálom visszafojtani a könnyeket, visszahúzni a maszkot.

Fáradt vagyok. Szeretnék ellenni egy kis ideig valahol. Nyár óta - amikor utoljára voltam szabin - vagy 10 évet öregedtem. És esély sincs arra, hogy kivegyek pihenőt. Még a költözésre is csak 1 napot hagyott főnököm. Apránként pusztulok el.

Kár hogy nem érted meg, hogy egy kicsi is elég lenne ahhoz hogy könnyebb legyen...