"Ma két hal vagyok,
és az iszapban
magam mellé bújok."

..hogy egy kedves ismeretlentől idézzek, akinek gondolatai olyanok, mint egy kapu egy másik világba. Jó átlépni azon a kapun.

Az utóbbi egy hétben valahogy furcsán érzem magam. Mintha "nőtt" volna még egy érzékszervem, amivel nem fizikai dolgokat érzékelek.

Gondolatokba szeretek bele, szavakba, amiket hallok, amiket olvasok. Beleszeretek a vízbe, ami a bőrömhöz ér, a puha takaróba, ami körülölel és meleget ad.
Sírok, amikor szembesülök azzal, mit tettem magammal. A vágások örökre megmaradnak..
Annyira mélyen érzek át dolgokat, hogy szinte kettéhasít, olyan fájdalommal tölt el mindaz, amit szépnek, értékesnek tartok.
És talán pont emiatt érzem úgy, hogy megőrülök attól, ha valaki faragatlanul viselkedik.
Annyi szépséget rejt magában a lélek, bárcsak ne fedné el őket az emberi viselkedés.