Olykor késztetést érzek a "megnyilatkoztatásra". Aztán rájövök hogy semmi érdemleges nem lenne a mondanivalómban. Meg aztán úgysem számít.

Most komolyan ... mi az, ami igazán számít?

Pótcselekvések. Rájöttem, hogy rengeteg pótcselekvésem van. Egyik másik nem túlzottan etikus.

Érdekesek az emberek. Beértem abba a korba, amikor az ismeretségi körben mindenki rendelkezik már legalább 1 személyes tragédiával. Persze van aki többel.

"A halál romantikája" ... furcsa és félelmetes.

Szeretnék látni egy napfelkeltét.

Lehet hogy boldognak lenni azt jelenti, hogy adott pillanatot, helyzetet, történést nem viszonyítunk másikhoz? Ha nem nézzük azt, hogy bizonyos cselekedetek másoknak lehet hogy csak pótcselekvések, ha nem keresem az okot, a miértet, akkor talán sokkal több tökéletes pillanat lenne az életemben.

Néha megnyomnám a STOP gombot. Csak egy kicsit. Csak egy kicsit tovább. Ha tehetném beragadnék két másodperc közé és onnét nem is mozdulnék.

Jó lenne leírni, de ide nem lehet... majd a másikba...

Néha védtelen vagyok, lehullik a pajzs.

Néha bekopogok a kisajtón, kinyitom és köszönök magamnak. Leülünk beszélgetni, majd egymás zsebébe rejtjük a titkokat. Aztán az egyik előveszi az ostort, a másik pedig a konyhakést.

Lelkiismeret furdalás... érdekes érzés...

Halaim, aranyhalaim... merre úsztok már megint össze-vissza?

Kicsit kevésbé elvont; kicsit racionálisabb.

Nem értem a rosszulléteim okát. Pénteken ismét eldobtam a kanalat, ráadásul egy szórakozó helyen. Szerencsére a mosdóban, így senkinek nem okoztam gondot. Kellemetlen. Nem tudom mi idézte elő. Tény hogy mostanában fáradtabb vagyok kicsit. Talán 1,5 dl bort ittam. Előtte meg ettem rendesen.

És jött az oxigén hiány. Ásítani kezdtem, pillanatok alatt el tudtam volna aludni. Aztán jöttek a fehér hangyák, éreztem ahogy a végtagjaimból kiszáll az erő, ahogy az arcomból távozik a vér és egyetlen másodperc alatt lever a víz. Talán az alapból alacsony vérnyomásom miatt. Erre meg rájön a cigi érszűkítő hatása. Lehet hogy régi volt a bor. Vagy az is lehet hogy a kaja nem volt jó, amit napközben ettem. Biztosan valami triviális magyarázata lehet.

Puha takaróként ölel körbe mindaz, ami eddig korbácsként csapott le a lelkemre. Sokkal könnyebb elfogadni a "rosszat", ha egy bizonyos helyzetet magad választasz. Akkor tudod, hogy az a te választásod, döntésed volt. De amikor bele vagy kényszerítve valamibe, annál nincs pokolibb érzés. Amikor szembesülsz azzal, hogy nincs választásod, csak egyszerűen kénytelen vagy elfogadni a jelen helyzetet akkor jön a pánik és magány érzet.

Amikor csak az utcán sétálok hazafelé, és bár tudom hogy nem vár otthon senki, mégis jó érzéssel tölt el, hogy hazamegyek.. ezt szeretném megőrizni. Tudom hova vezethet ez, bár alkatilag úgy hiszem nem vagyok alkalmas arra, hogy hosszútávon egyedül éljek.

Nem kellenek játszmák.

Nem kellenek maszkok.

Csak magam vagyok.

Egymagam.

És a világ..

Ültessünk fát. Vagy csak egy virágot. Vagy jobb ha cserepestől kiteszem a parkba? Mennyire biztonságos ha gyökeret ereszt?

Ami elsőre egyszerűnek látszik és elégedettséggel tölt el, az csak hazugság vagy azon ritka tünemények egyike, ami önmaga egyszerűségében igaz?

Kell még egy szó, egy ölelés..

A tenger erős hullámokat vet, de nincs vihar. Vajon mit vet ki a partra?

Jó lenne a köteléket ledobni.

Kockával dobnám ki a következő lépésemet, és dobnék egyet másoknak is. Talán a Sors is ezt teszi. Néha csal, láttam amint dobás nélkül mozgatta a bábukat. De utána megjutalmazta őket, mert hagyták magukat.

Kaotikus? Valami mély. Kell az az állapot. Érzem az agyamban az impulzusokat, mintha benéznék egy ruhásszekrény aljára. Ott van, mégis észrevétlen. Erő van benne, de nem tudom mi ez, sem azt, mire lehetne használni. De érzem a lüktetését és a sodrását. Biztos az a kurva telihold..

Ha varázsló lennék tárgyakat mozgatnék, térkapukat olvasztanék össze, fraktálokat színeznék ki és fűznék össze.

Valami élet lüktet, egy vékony vénában lángol és feszíti a határait. Apró repedéseken keresztül szikrázik kifelé, és perzseli mindazt, amit elér. Legyen hát! Olajat öntök rá, hadd lángoljon kedvére..

Nem tudom elhelyezni magam az életben az emberek közt, pontosabban a korosztályok között.

A korombeli nők egy-egy kivétellel annyira máshogy néznek ki és máshogy gondolkodnak. Ott kezdődik, hogy a legtöbbjük eleve erősebb testalkatú nálam.

Ami az agyamban van, nincs összhangban azzal, mint ami kívülről látszik, vagy mint amit a lelkem érez. Azt hiszem ebből (is) ered a kettősségem, nem tudom megjeleníteni kívül azt, ami belül van, vagy ha úgy tetszik felnőlni ahhoz, ami az elvárt, megszokott.

Megkezdődött ma az igazi hóesés.

Még 2,5 óra van vissza a munkaidőmből.

Szét vagyok zuhanva...

One pill makes you larger

And one pill makes you small

And the ones that mother gives you

Don't do anything at all

Go ask Alice

When she's ten feet tall

And if you go chasing rabbits

And you know you're going to fall

Tell 'em a hookah smoking caterpillar

Has given you the call

Call Alice

When she was just small

When men on the chessboard

Get up and tell you where to go

And you've just had some kind of mushroom

And your mind is moving slow

Go ask Alice

I think she'll know

When logic and proportion

Have fallen sloppy dead

And the White Knight is talking backwards

And the Red Queen's "off with her head!"

Remember what the dormouse said;

"Feed YOUR HEAD

A KisIsten teátrális álma:

Egy toronyban vagyok, neki pedig fel kell jutnia hozzám. Nehezen lehet felfelé haladni. A torony falának egy része üvegből van, átlát rajta. Odakint távol-keleti táj, hegyek, lemenő nap fénye, ami vörösre festi a tájat. Tejfolyó, rajta sárkányok.

Bárcsak az oroszlán a szelidítője mellett sétálhatna...