Életem első közúti balesete is megvolt..

Nem nagy ügy, csupán biciklivel nekimentem egy álló kocsinak. Nem is hír értékű. Nem is tudom minek írom le. Szeretek összefüggéseket találni a dolgok között, és annyira abszurd és morbid, hogy az ütközés kiváltója az volt, hogy elmerengtem, hogy újra meg kellene nézni az Eredet c. filmet. A filmben erős lökéssel ébresztik fel az álmodókat. Én is kaptam egy elég erőteljes lökést, átrepültem a kormányon, fél métert a levegőben, majd puffantam egyet. Mintha szivacsra estem volna, épphogy csak egy picit pirult be a bal könyököm. A jobb kézfejem viszont eléggé megzúzódott, köszönhetően annak, hogy a fékkar az ütközés következtében leszakadt, és valószínűleg az okozta a vágásokat és a horzsolásokat is. A combom belső oldalán padlizsán-színű foltok jelentkeztek, vélhetően akkor, amikor keresztül repültem rajta. Egyébiránt semmi bajom nem lett.

Biztos csak bemagyarázás... de megfordult a fejemben, hogy azokban a napokban valaki nagyon átkozhatott, többé kevésbé talán joggal is. Ennyire lecsapódna rajtam valakinek a haragja, gyűlölete? Vagy egyszerűen csak a saját bénaságom áldozata lettem? Az utóbbi reálisabbnak tűnik, de mégis egy ponton túl felvet gondolatokat.

Néha le kellene csapolni az agyamat.. túl sokat dolgozik, beleképzel, összefüggéseket keres, szivatja az érzéseimet, elhiteti hogy megérzéseim vannak, holott csak egyszerű programhiba lép fel olyakor-olykor.

A bicaj köszöni szépen, jól van már, szerencsére a szervíz kb 5 percre volt onnét, ahol csattantam. Kapott új kereket, új féket, itt-ott csinosítva lett. Tavaszig pihenő üzemmódban van.

Az idő szerencsére egyre gyorsabban telik, egyik hónapból úgy lépek a másikba, hogy szinte észre sem veszem, és máris tél lesz.

Fizika, kvantummechanika iránt érdeklődőket még mindig nem sikerült találnom ... persze kell nekem ilyenekkel foglalkoznom. Bezzeg ha műkörmöst keresnék..

Rájöttem, hogy az entrópia csak a fizikai dolgokat keríti hatalmába. Van ami sosem múlik el, bármennyire is akarom. Nem tudom hogy alkati tényező vagy inkább egyfajta intelligenciához kötött dolog-e a megbocsátás, de képtelen vagyok rá.

Nincs hatásom a múlt dolgaira, de képtelen vagyok elfogadni, feldolgozni. Ha tehetném minden egyes sérelemért revansot vennék. Persze ez biztos kicsinyes vagy gyerekes dolog.

Örök kedvenc.. :)

Kimondhatatlanul utálom a fölösleges köröket. Amikor más munkáját kell elvégezni, és a másik ember lustaságából adódóan többször kell ugyanazokat a köröket futni, miközben ha az illetékes személy csinálná, akkor neki kb 5 percbe kerülne mindent pikk-pakkra elintézni. Az utóbbi napok szinte mindegyikére jut egy-egy ilyen dolog. Kedves kollégáknak már lassan a fülükről kell leoperálni a telefont, nem értem, hogy miért nem képesek akkor már pár percet szánni arra, ami szintén az ő dolguk, és aminek az elintézése, megoldása semmi idő alatt megvan.
Mert rendben van, átmegyek én a papírokért, de ha már nem egyeztetett azzal, akihez megyek, legalább nekem mondaná meg hogy mi a búbánatos rosseb az, amit el kell hoznom. Szeretek itt lenni ebben az irodában, a belvárosban van, közel mindenhez, pár perc alatt hazaérek... de egyre jobban várom, hogy kikerüljek a telephelyre, hogy az ilyen idióták maguk intézzék a faszságaikat, ha már a normális kommunikációra nem képesek.

Egyik munkahely sem jobb a másiknál. Csak kevésbé rosszak vannak. De állítólag ez mindenhol így megy. Mindenkinek vannak emberei, akiknek az embereik szólnak a saját embereiknek, hogy intéztessenek már el valamit valakikkel.

Jó dolog "bandázni". Nem a piálós, lerészegedősre gondolok, hanem összeülni, egy társaságban lenni olyan emberekkel, akiket szeretek, akiket értékesnek tartok. Lehetne többször is ilyen. Közös programok, mint pl a tegnapi film nézős. Vagy társasozni velük, vagy csak eltölteni egy-egy délutánt, beszélgetni ... hiányzik az ilyen program.

Bárcsak ....

Egy kis összefoglaló - leginkább magamnak, a későbbiekre -

A termodinamika három törvénye köznyelvre lefordítva:
1) nem győzhetsz
2) esélyed sincs a döntetlenre
3) nem szállhatsz ki a játékból

A vér szén-dioxid-szintje felelős a halálközeli élményekért?

"A vér magas szén-dioxid-szintje nem mindenkinél idézte elő az élményt, a korábbi tanulmányok pedig demográfiai és pszichológiai tényezőket is felmutattak. A fiatalabbak például gyakrabban számolnak be halálközeli élményekről, ugyanez igaz a vallásos emberekre is, akik valamilyen formában hisznek a halál utáni létben."

Talán káröröm, de remélem jelen leszek egy olyan alkalommal, amikor egy szánalmas Biblia-imádó rájön arra, hogy mindaz amiben hitt, egyszerű kémia.
Persze a hit mindenkinek sajátja. de leginkább úgy hiszem, csak a gyáva emberek képesek hinni abban, ami a Bibliában van. A gyávák és azok, akik nem hajlandóan felelősséget vállalni a tetteikért.

"A csillagok nukleáris hulladékai vagyunk"

A Sas-köd (M16)

Jópárszor elgondolkoztam már azon, mi az, ami kiváltja bennem a gyűlöletet a nők, a terhes nők, és a gyerekek iránt. Sosem találtam rá kielégítő magyarázatot. "Okosok" bizonyosan ráfognák, hogy ez egyfajta féltékenység, mert olyan szeretnék lenni, mint ők, de rendelkezem azzal a szintű önismerettel, hogy tudjam, nem így van. Megvetem és lenézem azokat a tipikus viselkedési formákat, melyek pl. a terhes nőket jellemzik.
Tényleg szeretném tudni, miért alakult ki bennem ez az undor, és hogyan tudnám elérni azt, hogy szimplán csak semlegesek legyenek számomra; hogy ne érezzem a késztetést, hogy karóbahúzva lássak egy 8 hónapos kismamát, mellette kerékbetörve az 5 év körüli gyerekével.
Aztán az is lehet, hogy ez egyfajta betegség?! Aberráció. Biztos jó inkvizítor lett volna belőlem. Azzal tisztában vagyok, hogy a női viselkedésben mik azok az elemek, melyeket ki nem állhatok, amiket megvetek, és amik miatt az egész női nem nagy részét a pokolra küldeném. De mi a helyzet a kölykökkel? Néha sajnálatot érzek irántuk. Emlékszem egyszer olvastam arról, hogyan kínoztak ártatlan gyereket, télvíz idején hónapokra bezártak egyet egy faházba, ruha nélkül, takaró nélkül, alíg kapott vizet és kenyeret. Azt hiszem még talán meg is csonkították ... akkor úgy éreztem megszakad a szívem a sajnálatban. De ha a napfényes, tavaszi hangulatban úszó tereken átsétálok, ahol össze-vissza futkosnak, vagy csak ülnek, akkor mindenféle érzelem nélkül pórázt és szájkosarat tennék rájuk. De azt a befelé szöges fajtát.
Nem tudom ... biztos van valami pszichológiai magyarázata. Érdekelne. Vagy egyszerűen csak: "hibás egyed".

Létezik vajon Pécsen olyan "hobbi-csoport", akik fizikával, csillagászattal foglalkoznak? Tök jó lenne heti rendszerességgel összeülni hasonló érdeklődésű emberekkel és beszélgetni.
Sajnos a pécsi csillagvizsgálóról is lemaradtam.. csak most tudtam meg, hogy 2008-ban lebontották :(
Vajon hol lehet találni ilyen embereket?

Eszembe jutott, amikor bevezették a boltokban, hogy ha valaki fél kiló kenyeret akar venni, akkor nem elég csak simán félbevágni a kilósat, hanem mérlegen le kell mérni és annak megfelelően kell árazni. Emlékszem, hogy még gyerek voltam és a közeli kis boltban (ami azóta már vagy 10x profilt váltott és talán valami turkálóként üzemel mostanság) nekem panaszkodott az eladó hölgy. Aztán eltelt cirka 20 év és mostmár az embereknek talán eszükbe sem jut, hogy régen semmi bajuk nem volt attól, hogy az eladó hozzáért a kenyerükhöz. És nyafogás nélkül kerülték ki a kordonokat, és nem adattak be maguknak influenza elleni védőoltást.
Néha a "fejlődés" talán átok.
Emlékszem, amikor 10 Ft-ért 5 gombóc fagyit tudtam volna venni. Bár annyit sosem ehettem, 3 volt a maximum. Azóta már az a fagyizó is megszűnt, pedig Pécs egyik legrégebbi, leginkább központi helyen lévő cukrászdája volt. Sok kellemes emlék fűzött oda. Szívszorító érzés elsétálni olykor a Citrom utcában a néhai Capri mellett, és látni a kirakatban az "eladó" táblát. Azt hiszem a városban talán egyedül ott lehetett télen azt a fajta fagyit kapni, ami nem is annyira fagyi, hanem inkább habos krém-féle volt. Azt is szerettem. És a krémes is fincsi volt. És emlékszem arra a fickóra, aki ott dolgozott és úgy nézett ki, mint Kevin Costner a Wyatt Earp c. filmjében. Emlékszem a szombatokra, amikor Zsófival beültünk néha a Capriba, krémest ettünk vagy éppen valami pohárkrémet, vagy fagyikelyhet.. függően attól, hogy mennyi pénzünk volt.
Múlik az idő.
Az Univerzum egyre csak tágul és minden távolodik egymástól.

Változnak a rendszerek. Mindig utólag derül fény a mocskos kis hazugságokra. Sajnos nem hiszem, hogy meg fogom élni azt, amikor a zsidó világhatalom olyan szinten megbukik, hogy önként vallják be a holokauszt torzításokat és a hazugságaikat. Pedig igazán jó lenne megélni!

Leuchter-jelentés

Annyi minden van, amit szeretnék még tudni.
- Einstein-Rosen híd, mőbiusz szalag
- Templomosok/ szabadkőművesek
- Részecskegyorsítók, antianyag
- Energiák
- Vallások, hitvilág
- Történelem
...

még rengeteg dolgom van!

Biztos csak a tavaszi fáradtság teszi...
Türelmetlen vagyok és ingerült. Idegesítenek a körülöttem nyüzsgő emberek, idegesít a sok értelmetlen játszma, amit nap mint nap látok. Zavarnak a zajok, csendet akarok! Gyűlölöm a fölösleges dolgokat és napjában többször is fölösleges, értelmetlen dolgokkal kell foglalkoznom. Amit aztán meggondolnak és újabb fölösleges dolgokat találnak ki. Gyűlölöm hogy mások ahelyett, hogy egy csepp erőfeszítést tennének, inkább lepasszolják a rájuk bízott feladatot.
Nem szeretem azokat az embereket, akik napközben a közelemben vannak. Zajosak, büdösek a cigarettától, káromkodnak ... érzem, hogy a bennük lévő ideg csak úgy sistereg a levegőben és akaratlanul is rám ragad, leterhel.
Nem értem az embereket. Nem tudok kibékülni velük, sem az általuk irányított világgal. Valami nagyon nincs rendben. Biztos csak a tavaszi fáradtság teszi...
De legszívesebben - pár embert leszámítva - mindenkit elküldenék a pokolba!

Nem az a baj, hogy nagy az isten állatkertje, hanem hogy nagyon alacsony a kerítés. Vajon a sok idióta tudatában van önnön hülyeségének?
Úgy vettem észre hogy kb fél év, amit el tudok tölteni egy munkahelyen úgy, hogy nem kezdem el szidni az ottani rendszert. Mert bár nagyon kényelmes helyen vagyok itt, de itt is ugyanazokkal a problémákkal szembesülök, mint máshol. Annyival jobb hogy legalább idegenekkel nem kell szóba állni. De egyes kollégák kiakasztanak. Amikor rajtam keresnek olyan jegyzőkönyveket, amiket soha nem láttam, amikor ész nélküli, sztahanovista módon vetik magukat bele egy-egy dologba, és szinte munkaversenyt csinálnak egy-egy irat előkerítéséből. És nem értem ... nincs olyan hogy rögtön, azonnal. Ha kell, ezt a főnöknek is megmondom. A mentőre is várni kell, és dolgoztam olyan helyen is, ahol az idő tényleg életeket mentett. És ott is várni kellett. Ezek meg talpnyaló módon ugrálnak egy olyan embernek, akit meglátásom szerint jórészt a józan ész vezérel és bár sms-t írni nem tud, és elég kiszámíthatatlan, de logikusan levezetve neki egy-egy dolgot megérti (kivéve ha valami műszaki, elektronikai dologról van szó, mert ahhoz segg hülye). Szánalmas látni, ahogy egy projekt igazgatónak kinevezett emberke nyüszítő kiskutya módjára fülét farkát behúzva ugrik az első legyintésre. Valahol sajnálom őt. Tudni kell nemet mondani, vagy betartani egy fontossági sorrendet. Az építőipar azért mégsem az egészségügy.
No és persze a tipikus magyar hozzáállás; mindig mindent az utolsó pillanatban. Idegesít amikor a saját hülyeségeik miatt nyüzsögnek, rohangálnak és bevonnak engem is a saját ideges, rohanó kapkodásukba, amiből soha semmi jó nem származik.
Na meg aztán ami az építkezést illeti.. pff.. egy rakás szar az egész. Nem értem ezt a fejetlenséget. Nem értem miért kell túlbonyolítani. Nem értem miért kell elvállalni olyat, amit nem lehet teljesíteni. Határidő módosítások, akadályoztatások bejelentése. Nem elég a kisujj, az egész kar kell. Nem értem miért kell románokat foglalkoztatni, amikor Baranyában kib*tt nagy a munkanélküliség. Nem is folytatom, mert csak esz az ideg.

Még jó, hogy előbb-utóbb minden elmúlik egyszer...

Chinese Boiled Baby Soup

Hű, na EZ már nálam is kezdi verni a biztosítékot :D Csak olyanoknak ajánlom a link megtekintését, akik még nem vacsiztak (ezután nem is biztos, hogy fognak), és akik erősen élet-ellenesek.

Most így jobban belegondolva.. úgy ennék egy kis levest :D

Összegezve: "szóval mindenkinek szar napja volt, kivéve a Krisztának, aki a Terror Házában volt"

Jó volt. Tetszett, még ha ez elég morbid kifejezés is a múzeumra. Szeretnék majd még legalább egyszer ellátogatni oda, de akkor már úgy, hogy sokkal többet tudok a történelem azon időszakáról.


De addig is szorgalmasabban fogom lapozgatni a történelem könyveket, és jobban oda fogok figyelni az erről az időszakról készült dokumentum filmekre. Jó lenne objektív képet kapni a történtekről, de úgy hiszem ez olyan dolog, amiről magamnak kell véleményt alkotnom a két oldal szélsőséges nézetei alapján. Nyilasok, ÁVO, kommunizmus ... meg akarok érteni mi miért történt.

És függetlenül mindettől:
.... félsz már?

Eljutottam arra a pontra, amikor már a személyes hozzáfűzni valóm is feladta a harcot, és mindössze az objektív megállapítások maradtak.
Bár már egyszer régebben bemásoltam, ideje újra felfrissíteni a dolgokat:
Az emberek...

„Nem szépek, csak fel vannak cicomázva;
Nem tiszták, csak meg vannak borotválva;
Nincs műveltségük, csak átcsúsznak a szigorlatokon;
Nem vallásosak, csak járnak a szagos misére;
Nem erényesek, csak gyávák;
Mégcsak nem is bűnösök, csak esendők;
Nem hűségesek, csak szolgalelkűek;
Nem kötelességtudók, csak bambán engedelmesek;
Nem bátrak, csak kötekedők;
Nem elszántak, csak csökönyösek;
Nem önfegyelmezettek, csak bárgyúk;
Nincs önérzetük, csak hiúságuk;
Nem jószívűek, csak érzelgősek;
Nem társaslények, csak csordába valók;
Nincs képzelőtehetségük, csak babonásak;
S igaz szó ki nem jön a szájukon,
Hazudnak egytől egyig, mint a vízfolyás,
Hazug a májuk meg a zuzájuk is.”

És ebben benne van minden és mindenki...
Szörnyen fáradt vagyok.

Belefáradtam már abba, hogy folyton az igazamat bizonygassam, hogy harcoljak azért, hogy végre elismerjék, elfogadják a saját döntésemet és az akaratomat. Megalázó és dühítő, hogy ha már nőből vagyok, akkor gyereket kell akarnom szülni, akkor már nem érthetek műszaki dolgokhoz, sőt, még csak logikusan sem tudhatok gondolkozni. Bár magam is az esetek jórészében egy kalap alá veszem a nők 80%-át, de ettől függetlenül mindenkinek elfogadom a saját álláspontját, nézetét, döntéseit, még akkor is, ha nőből van, még akkor is ha hülyeségnek tartom.
Ami a leginkább felháborít, hogy egy egyetemet végzett, magát főorvosnak tituláló dr. Michelisz László-fajta, akihez az ember lánya azért fordul hogy tanácsot kérjen, szaktanács helyett inkább a saját szűklátókörű, beskatulyázó véleményét osztja, cinikusan, úgy hogy nem tud elszakadni a saját véleményétől és még csak egy percre sem próbál arra figyelni, aki miatt kapja a fizetését.

Elegem van már abból, hogy ha azt mondom, hogy nem akarok gyereket, akkor már 1,5 évtizede azt mondogatják, hogy majd később megváltozik a véleményem, majd később akarni fogok, majd később ez meg az lesz. Belátom, hogy a nők gyárilag a szaporodásra vannak tervezve. Belátom, hogy a nőkben ott van állítólag az az anyai ösztön vagy mi, ami egy idő után tisztára meghülyíti őket. Belátom, hogy a 80% gyereket akar, mert azt tartja az életcéljának. Az most mindegy, hogy én mit gondolok erről. De ha bennem van annyi belátás, és értelem, hogy elfogadjam mások nézeteit, akkor mások miért nem képesek erre? Miért képtelen elhinni, hogy egy szikrányi anyai ösztön sincs bennem? Miért nem hiszik el, hogy egy csecsemő láttán az első gondolatom az, hogy ha megnyikkan, akkor hozzávágnám a fejét a falhoz? Miért gondolják, hogy mindenki egyforma, és nincs kivétel ha a kölykökről van szó? Miért nem ismerik fel, hogy vannak akik kilógnak a sorból?

28 éves vagyok. Tisztában vagyok azzal, hogy a korombeliek többsége már kirakott magából egy-egy kupacot. Tisztában vagyok azzal, hogy ha kölyköt akarnék, akkor lassan itt lenne az ideje. Miért nem hiszik el, hogy egy értelmes, gondolkodó lény vagyok akkor is, amikor azt mondom, hogy NEM akarok gyereket? Miért nem tudnak különbséget tenni azok között, akik tudatosak és azok között, akik ostobák?

Kérdések, melyre értelmes választ kapva talán megvilágosodnék..:

1) A részegek általában énekelni kezdenek. Miért?
2) A nők egy része azért akar szülni, hogy "hagyjon maga után valamit". Miért? (Arra elég lenne egy pottyantós wc is)

Az idei magaslabda ismét fel lett dobva - nem nekem. A nőkről alkotott véleményem tovább romlott; szánalmas, hogy valaki 30 évesen képtelen arra, hogy tiszteletben tartsa mások életét, és olyasmibe kapaszkodjon, amiről elvileg már sok-sok éve önként lemondott.

Mennyit ér T-nek a nyugalom? Mennyit érek neki én, és a kapcsolatunk? Belefáradtam a hazugságokba, a folytonos gyanakvásba. Nem akarom. Mikor lesz már végre vége? Vagy ha nem annak, akkor legalább nekem legyen végem ...

A lopást így kellene büntetni. Függetlenül attól, hogy milyen bőrszíne van az illetőnek, bár mint ahogy a kép is illusztrálja nagy többségben lennének azok, akiknek a keze nem egy nyár alatt barnult le :)

Vannak olyan napok, amikor lelkileg oly mélyen vagyok a gödör fenekén, hogy tényleg nem látok kiutat, sem célt, sem értelmét annak az egésznek, ami van. Igazából egy marék frontin kellene, egy kispárna egy meleg takaró, és pár nap/hét/hónap alvás. Esetleg egy másik élet ... esetleg egy másik lélek.

Egy ilyent szeretnék :)

Buék meg minden ...
Nem szeretem az újéveket. Ilyenkor mindig az az érzésem, mintha valami nehéz dolgot kellene elölről kezdeni. Ráadásul az év első hónapjaiban piszkos hideg is szokott lenni. Pluszban az év elején mindig fejbe kólint a gondolat, hogy februárban egy újabb évvel idősebb leszek. Bár úgy tűnik ez a dolog évről évre egyre kevésbé érdekel. Inkább csak azt sajnálom, hogy bizonyos dolgokat nem éltem át, hogy nem használtam ki lehetőségeket.
Szembesülök azzal, hogy nálam fiatalabbak sokkal többet értek már el - persze sok esetben természetesen nem önerőből. De aztán rájövök, hogy amire nekem szükségem van, az mind megvan. Alakulhatott volna másképp is.
Az elmúlt fél év jól telt ... remélem nem csak a látszat mutatja ezt. Kívánom hogy maradjon is így!