2009. február 9.

Nem értek a politikához és a gazdasági viszonyokhoz sem, de azt már én is látom mekkora szarkupacba vagyunk beágyazódva. Az az énem, aki eddig egyátalán nem foglalkozott ilyesmivel, nem érdekelte mi van a nagyvilágban, még az is elkezdett egy kicsit félni.
Nem akarok így ebben az országban élni. Miért cseszik el a világot? Miért kell az embereknek egy csomó fölösleges dolgot csinálni, amivel mindig csak rontanak a helyzeten? Húzzák az időt, tépik a szájukat, olyan dolgokkal foglalkoznak, aminek semmi haszna, semmi értelme nincs, ráadásul sosem érnek a téma végére, újra előveszik a régi sablonokat, újra és újra megrágják, és sosem jutnak előrébb. Miért nem képesek egy működő társadalmat létrehozni? Nem lehet mindenki boldog, de nem az lenne a cél, hogy ne félelemben és szorongásban éljünk?
Gyerekként azt mondták, addig örüljek, amíg tanulhatok, és nem kell dolgoznom. Nem értek ezzel egyet. Bár gyerekként nem kellett azzal foglalkoznom, hogy megint emelik a gáz árát, és 2000 fővel nőtt a munkanélküliek száma, de szabad sem lehettem. Akkor a szülők korlátoztak abban, hogy teljes életet élhessek, most pedig az állam teszi ugyanezt. Úgy kezelik a lakosságot, mintha 8 éves gyerekek lennének.
Gyűlölöm az embereket, gyűlölöm azokat, akik kívülről irányítják az én életemet is, gyűlölöm azokat, akik befolyással vannak a boldogulásomra, azokat, akik folyamatosan keresztbe tesznek, azokat, akik önző módon csak azzal foglalkoznak, ami éppen akkor nekik jól esik, és figyelembe sem veszik, hogy ezzel másnak mit okoznak.
Utálok másoktól függni, legyen ez szülő, barát, társadalom, munkahely, .. akármi.
Forradalmat akarok, kiélni a bosszúmat azokon, akik ilyenné tettek, elvágni pár torkot szépen lassan, miközben a szemükbe nézek, addig kínozni a képmutató és hazug, öntelt embereket, amíg már ők kívánják saját halálukat.
Káoszt akarok. Pusztulást. Világégést. ...
.. vagy csak egy szép csendes szobát, virágos rétre nyíló ablakokkal egy elmegyógyintézetben.

4 megjegyzés:

Névtelen írta...

Izé....ezt azért megnézném...
választanál egy embert...akit mondjuk utálsz...(képzeld el a szitut)...kivisszük egy sötét erdőbe,kikötjük egy fához(aztán hogy tudatánál van e vagy sem az már mellékes) és adok egy kést.
Elvághatod a torkát,soha nem derül ki.
Megtennéd?Meg tudnád tenni?

-K.- írta...

Őszintén? ..
Ez olyasmi lehet mint bungee-jumping előtt elszánni magad, hogy ugrasz, vagy erősen megrántani a borotva pengét a csuklódnál..
Csak abban a pillanatban tudod eldönteni, amikor benne vagy. Nagyon sok olyan pillanatom van, amikor tudom, hogy igen, ha a kezemben lenne a kés, és a fához lenne kötve valaki, akik nagyon utálok (listám is van), megtenném, habozás, megbánás, bűntudat nélkül!
Utána pedig vállalva a felelősséget, ráfognám a "hangokra" :)

Névtelen írta...

Ahham..vágom.
Talán csak az a baj ezzel,hogy nem is oly rég,egy anyukához hivtuk ki a mentőket...skizofrén...neki tenyleg vannak hangjai...és ha 10 percel késöbb telefonálunk,akkor a 13 és 14 éves kiskölök,akik látták anyucit görcsökbe fetrengeni,mert az begyógyszerezte magát,látják anyuci mennybe(vagy épp pokolba)menetelét...
Ennyit az öngyilkosságról meg a hangokról...:P
Amugy én ugrottam bungeet-nagyon nagy élmény... :-)
Mellesleg ajánom Brian Tracy-nak a phoenix szemináriumát...az helyretenne...

Crisyta írta...

Másképp látjuk a dolgokat... :) - amivel nincs is semmi baj.
Engem különösebben nem hat meg, ha egy idegen látja az anyját meghalni, függetlenül attól, hogy mennyi idős. Nem ismerem őket, és a problkémájuk sem érdekel. Érzéketlen lennék? Lehetséges. De minek vegyek fel mégtöbb terhet? A sajátom bőven elég. Úgy is mondhatnám, hogy nagy ívben teszek azokra az aemberekre, akiket nem ismerek - persze vannak kivételek.