Általában úgy viselkedek másokkal, ahogy ők viselkednek velem. Olykor kivételt teszek. Vannak elveim és van erkölcsi normám.
Az illető velem anno kedves volt, jól el tudtunk beszélgetni. Voltak kétes ügyei, amiket ferdeszemmel néztem, és amiket csak abból a megvilágításból láttam, amibe ő helyezte a történéseket.
Aztán megismertem a barátnőjét - az egyiket ... és egy teljesen más ember képét festette elém. Egy olyan emberét, aki kihasználja azt a szeretetet, amit iránta éreznek, aki úgy gondolja, hogy jobb valakiben meghagyni a reményt, mint nyílt lapokkal közölni, hogy a kapcsolatukból nem lesz semmi. Akinek az egoja annyira elhomályosítja a látását, hogy saját mártíromságát használja fel, hogy magához szorítson másokat. Na ez már nem fér bele az én normámba.
De mégis.... van-e jogom ítélkezni fölötte? Van-e jogom ahhoz, hogy megítéljem, mennyire helyes vagy helytelen a viselkedése másokkal szemben? És bár nekem különösebb problémám nem volt vele - leszámítva kisebb dolgokat - képtelen vagyok arra, hogy úgy nézzek rá, mint akkor, amikor még nem ismertem a "másik arcát".
Nagyon kiosztottam .... pedig már vagy fél éve nem beszéltünk. Ezt tartottam helyesnek ...