"Miért nem tud olyan lenni, mint a  ##?!"

Most mondjam azt megint, hogy ugye megmondtam?! Nem szeretem, ha igazam van, fárasztó és kiábrándító. Arra szeretnék visszaigazolásokat kapni, hogy tévedek, ami az embereket illeti. Hogy tévedek abban, hogy nem elfogadóak, rosszindulatúak és szűk látókörűek. 

Miért van az, hogy egy bizonyos szint alatti/kor fölötti réteg ugyanúgy viselkedik? Ugyanúgy a keserű irigység, a rosszindulat, az "akarás" mozgatja őket. Szembesülve elcseszett életükkel, elnyomva fel nem ismert tévedéseiket másokon akarják kiélni nem létező uralmukat. 

Még elemzem milyen érzést kelt bennem. Keresem rá a szavakat, de hasonlatosan Lovecrafthoz, mint aki a képzeletbeli szörnyeit annyira borzalmasnak ítéli, hogy még leírni sem tudja, én sem tudom megfogalmazni. Kicsit üresség. Kicsit csalódás, és tényszerű megállapítása annak, hogy kimondatlanul is ott volt már a levegőben. 

Egyrészről jön a dac, hogy miért nem fogadnak el olyannak, amilyen vagyok. Másrészről éles önvizsgálat. Egyedüli problémám, hogy bizonyos emberekkel szembeni viselkedésem kizárólag érdekeken alapul. Erre nem vagyok büszke, nem is szeretem magamban ezt a tulajdonságot. Ez a fajta alkalmazkodás egyszerre szükséges és szükségtelen. Szeretném megteremteni azokat az alapokat, hogy ne legyen szükségem érdek kapcsolatokra, ismeretségekre. Nem tudom, hogy ez ebben a társadalomban lehetséges-e. Remeteként biztosan. Ez utóbbi egyre többet foglalkoztat, de erről majd talán máskor. 

Egy cinikus fújtatás, és egy féloldalas keserű mosoly - ennyire futja. Az önvizsgálat része marad. A többit meg leszarom, mindenki azt kezd a véleményével, amit akar.