Egy beszélgetés kapcsán került szóba a májusfa. Aztán tovább gondoltam az egészet, a végére pedig jól fel is hergelte magam a gondolatmeneteimen.

Hagyományok, mint olyanok ...

Valahol olvastam, hogy azok az emberek, akik gyakran költöznek, kevésbé tisztelik a hagyományokat. Nem tudom mennyi ennek a valóságtartalma, de tény, hogy rám vonatkoztatva tökéletesen igaz. Ugyanis ki nem állhatom a hagyományokat, legfőképp a köztudatban elterjedt, egy-egy alkalomhoz kapcsolódó, magyar népszokásokat. Már eleve az a szó, hogy "népszokás" tömény viszolygást vált ki belőlem. Ez tovább fokozható a néptánccal, de inkább nem is megyek tovább.

Mi értelme van olyan szokásokat és hagyományokat életben tartani, amelyek 50-100 évvel ezelőtt még csak-csak elmentek, de a mai társadalomban teljesen életképtelenek? 

Gondolok itt a húsvéti locsolásra, vagy a májusfa állításra. Mindkettőnek ugyanaz a mondanivalója, nevezetesen, hogy az érintett nőnemű egyedet az érintett hímnemű tag gerincre akarja vágni.  De egy olyan világban, ahogy gyakorlatilag orrba-szájba mindenhonnét folyik a pornó, mi a fene értelme van az ilyen kétértelmű célzásoknak? Nem tudom, a mostani fiatalabb generáció tagjai hogyan intézik a dolgaikat, gondolom okostelefonon, fészbukon bökdösik egymást, vagy egyéb közösségi oldalakon gyűjtik a lájkokat, miután kiraktak magukról egy gizda-izomtibis, vagy éppen csöcskidobós, csücsörgős képet. Persze ezzel sem értek egyet, mert ez a másik véglet, de most nem is ez a lényeg.

Ez az egész hagyományosdi egy rakás szar. Legalább akkora kupac kaki, mint a nagy nacionalista "adják vissza a régi magyarországot" szlogenek. Volt. Elmúlt. Kész, ennyi, el kellene már végre fogadni, tovább lépni, előre nézni, alkalmazkodni és helyzetfelismerni. De ebben a nagy magyar nemzetszocialistanacionalista pöcegödörben az emberek nagy többsége képtelen erre. És nem csak nemzeti szinten, hanem egyénileg is. 

Ha valamire egy kicsit büszke vagyok, akkor az az, hogy mindamellett, hogy nem felejtem el, mik történtek, képes vagyok változni, alkalmazkodni, és mindig a jelen helyzetnek megfelelően cselekedni, nem pedig a megszokott, mások által kitalált  mintákat gépszerűen követni. Persze nekem is vannak téves mintáim, mint mindenkinek. De megvan bennem a törekvés arra, hogy ezeket felismerjem és változtassak rajta. Nem ragadok bele abba, hogy mi volt ekkor vagy akkor, mert jaj de jó volt anno, amikor...

Jó volt, igen. Vagy éppen rossz. Olyan volt, amilyen. De elmúlt. Levontam belőle a tanulságot, több oldalról megvilágítva elemeztem akkor, amikor már érzelmileg nem voltam annyira érintett, és oda raktam, ahova való. Ott hagytam a múltban, mert normálisan élni csak a jelenben lehet.