A konyha ajtóban álltam, beszélgettünk. Semmi extra, de mégis az aktuális témában a részvállalásom nem igazán tetszett. Macera, intézés, egyeztetés, a francnak van kedve hozzá, még ha az anyagi része nem is érint engem. De persze az én érdekem is, úgyhogy elintézem. Beszélgetünk tovább, az orromat valami furcsa rothadás szag csapta meg. Szennyvíz, ürülék, füst, az a klasszikus öreg, dohos szag... pontosabban nem tudtam (nem is akartam) meghatározni. Arra gondoltam, hogy az ablakon keresztül, kintről jön be, mert a beszélgető társamból biztos nem árad ilyen, azt már korábban is éreztem volna. 

Először jött a légszomj, mintha kevés lett volna a levegő. Tartottam magam, de határozottan éreztem az egyre erősödő elgyengülést. Elnézést kérve leültem, hátha attól jobb lesz. Intéztük tovább az intézni valót, számlák, miegymás. Továbbra is nehézlégzés, majd jött az ásítás. 2-3 után éreztem, hogy itt valami nagyon nincs rendben. Szóltam J-nek, hogy váltson fel, betámolyogtam a szobába, épp hogy odaértem az ágyhoz és rázuhantam. 

Csak pár másodperc lehetett, amíg eszméletlenül feküdtem. Mintha nyomtak volna rajtam egy "reset" gombot. Az eszmélést követő 1-2 másodperc fantasztikus érzés, mint amikor az ember egy nagy alvásból felébred, és rácsodálkozik arra, hogy mi ez, hol vagyok, kik ezek, mi történt, mennyi idő telt el?! Persze pillanatok alatt helyreáll minden emlék.

Nem első alkalommal ájultam el, így szerencsére pontosan felismerem a tüneteit és kezelni is elég jól tudom. De mindeddig az ájulást általában fájdalom váltotta ki. (Kivéve, amikor 18 évesen éhgyomorra pezsgőztünk kora reggel a suliban, de az más tészta :D ) Mindig volt teljesen logikus magyarázat rá, görcs, vagy egy  hirtelen fellépő fájdalom. 

Most nem. Bár napközben nem szoktam "normális" mennyiséget inni-enni, a szokásos minimál adag megvolt. Nem fájt semmim, nem vagyok náthás, gyakorlatilag minden látszólagos ok nélkül kikapcsoltam magam aztán vissza. 

Utána vettük észre, hogy az akváriumban az egyik hal elpusztult...