Nem tetszik ez a korosztály, amihez tartozok. Viszont semmit nem tudok tenni ellene, így marad a beletörődés, hogy ez van. 

Nem tetszik az emberek - persze, főleg a nők - központi gondolatmenete, amely leredukálódik a szaporodásra és az utódgondosára. Természetesen értem én, hogy ez a normális, és el is fogadom, hogy az én hozzáállásom az, ami "nem jó", de tényleg annyira gáz már, amikor egyesek naponta töltenek fel közösségi oldalakra fényképeket, amelyen a labda van és a gyerek, vagy amin a kocsi van és a gyerek, vagy amin a gyerek van és a gyerek, és a gyerek és a gyerek ... 

Valahol szánalmasnak tartom, hogy büszkék arra, hogy létrehoztak valamit, amiből azt sem tudják, hogy mi lesz. És a mai szociológiai helyzetet tekintve az esetek nagy részéből csak egy újabb szánalmas emberi roncs lesz, amely egyre inkább alkalmatlanabb lesz az önálló gondolkodásra, az intellektuális fejlődésre és méltatlan az "ember" jelzőre. 

Érdekes megfigyelést tettem önmagammal kapcsolatban is. Van ugye ez a nagyszerű faszbuk, amely egyfajta egó-simogató, jó kis eszköz a hamis elismerések begyűjtésére. Tulajdonképpen csak azért nem törlöm az ismerőseimet (cc. 20 ember kivételével), mert igen, kurva jó érzés, amikor megnyomják, hogy "tetszik". Szükségem van erre? Nincs. Ezen okból kifolyólag napról napra egyre több embert "törlök", mert minek legyen fent ismerősként, ha az utcán úgy megyünk el egymás mellett, hogy meg sem ismerjük a másikat?! Vagy miért legyen fent ismerősök között, amikor ki nem állhatom, és csak udvariasságból jelöltem vissza. 

Hol van az egészséges egyensúly aközött, hogy ne legyek képmutató, de udvarias maradjak? Van egyáltalán középút?

És mit csináljak, amikor illemből udvariasnak kellene lenni, de egyszerűen irtózom egy-két embertől, akikből  árad az ostobaság mellett a képmutatás, kétszínűség. De persze én vagyok a bunkó, ha egy-egy hozzászólásom nyersre sikerül.

Nem megy ez nekem.

Emberiség: bekaphatod az összes faszomat!