2012. november 30.


Eszembe jutott egy középkorú nő…
Közgyűlés volt, az a nő pedig rendesen be volt állva, úgy jelent meg, hogy tántorgott az alkoholtól. Mindezek ellenére vele semmi gond nem volt, leszámítva, hogy a kb 1,5 órás okoskodás alatt egyszer rendesen megborult, mint egy büdös bogár.
Vékony volt. Alkoholista. Sápadt.
Nem tudok azonosulni azzal a lelkiállapottal, amely valakit alkoholistává tesz. De lehet hogy nem ez a legjobb megfogalmazás. Át tudom élni azokat az érzéseket, amitől valaki a pohárhoz nyúl, de azt, hogy a keze tartósan rajta maradjon, na azt nem.
Ha óvatosan visszatekintek, látom magam mögött azokat a megélt helyzeteket, amikor egy más beállítottságú ember kemény alkoholistává, vagy drogfüggővé vált volna.
Jó lenne ezekről a történésekről beszélni, azt hiszem egyfajta feldolgozási folyamathoz érkeztem el.
Olyan ez, mint egy régi, instabil függőhídon átmenni. Csak remélem, hogy nem szakad be alattam, és átérek a másik oldalra, hogy tovább mehessek.

Sokat gondolkozok háborúról. Valószínűleg Merle: Két nap az élet c. könyv hatására. Körbenézek a látható világban és sápítozok másokon – na meg persze magamon is.
Keresek valamit. Értékeket és állandóságot. A legtöbb esetben azonban rendkívül torz értékrenddel szembesülök. Sallanggá vált már az a szöveg, hogy az emberek nem tisztelik egymást, sem önmagukat. Hiányolom azt a világot, amiben a legnagyobb érték az élet, és nem csak az ember sajátja, hanem a másik emberé is. Tényleg ennyire szélsőséges állapot kell ahhoz, hogy ne ellenségként nézzünk egymásra? Lehet hogy csak bennem dúlnak megint mizantróp indulatok és abból vetítem ki ezt az egészet. Sajnálom, hogy az embereknek nem egységes normákhoz igazított értékrendjük van. Mert egy ponton jó lenne, ha mindenkinek ugyanazok a dolgok lennének a legfontosabbak.

Ha egyetlen egy tulajdonságot kellene kitörölni az emberekből ahhoz, hogy minden tökéletesebbé váljon, akkor az a birtoklási vágy lenne. 

Nincsenek megjegyzések: