A lobotómia az agy elülső részének, a homloklebenynek az effektív megsemmisítését jelenti. Az eljárás személyiségváltozással, vagy szellemi leépüléssel jár. Régebben skizofrénia, krónikus depresszió illetve szorongások kezelésére használták.

1890-ben Dr. Gottlieb Bruckhardt egy svejci elmegyógyintézetben hajtott végre részleges lobotómiát pácienseken. Lyukat fúrt a koponyájukba, majd eltávolította agyuk egy részét. Az egyik beteg meghalt, a másikat holtan találták 10 nappal azután, hogy kiengedték a kórházból.

1936-ban António Egas Moniz szintén lyukat fúrt páciensei fejébe, és alkohol befecskendezésével pusztította el az agysejteket. Mindezért 1949-ben Nobel-díjat kapott.

Walter Freeman, Amerikában kifejlesztett egy módszert, melynek során a könnycsatorán keresztül tárta fel az agyat. Az eljárás során egy jégcsákányhoz hasonlatos eszközt szúrnak az ember szemgödrébe, majd egy kalapács segítségével átütik a szemgödör felső, vékony csontrétegén. Ezután a jégcsákány-szerű alkalmatosságot ide-oda rángatják, így elpusztítva az agy megfelelő részét. Freeman enyhe tünetekre panaszkodó betegeken is alkalmazta a procedúrát, és azzal reklámozta magát, hogy ezt az igen egyszerű eljárást akár az orvosi rendelőben is végre lehet hajtani. Azt vizionálta, hogy egyszer majd olyan elterjedt lesz, mint a fogtömés.