A lobotómia az agy elülső részének, a homloklebenynek az effektív megsemmisítését jelenti. Az eljárás személyiségváltozással, vagy szellemi leépüléssel jár. Régebben skizofrénia, krónikus depresszió illetve szorongások kezelésére használták.

1890-ben Dr. Gottlieb Bruckhardt egy svejci elmegyógyintézetben hajtott végre részleges lobotómiát pácienseken. Lyukat fúrt a koponyájukba, majd eltávolította agyuk egy részét. Az egyik beteg meghalt, a másikat holtan találták 10 nappal azután, hogy kiengedték a kórházból.

1936-ban António Egas Moniz szintén lyukat fúrt páciensei fejébe, és alkohol befecskendezésével pusztította el az agysejteket. Mindezért 1949-ben Nobel-díjat kapott.

Walter Freeman, Amerikában kifejlesztett egy módszert, melynek során a könnycsatorán keresztül tárta fel az agyat. Az eljárás során egy jégcsákányhoz hasonlatos eszközt szúrnak az ember szemgödrébe, majd egy kalapács segítségével átütik a szemgödör felső, vékony csontrétegén. Ezután a jégcsákány-szerű alkalmatosságot ide-oda rángatják, így elpusztítva az agy megfelelő részét. Freeman enyhe tünetekre panaszkodó betegeken is alkalmazta a procedúrát, és azzal reklámozta magát, hogy ezt az igen egyszerű eljárást akár az orvosi rendelőben is végre lehet hajtani. Azt vizionálta, hogy egyszer majd olyan elterjedt lesz, mint a fogtömés.

"Már régen nem érzem,

hogy minden múló percem pont úgy szép,

mintha ébren álmodnék.

Már régen nem értem mi tarthat vissza,

mondd mit várok még?

ha legbelül már indulnék

Mert mélyen bennem hangok szólnak

álmok nélkül nincsen holnap

félelemből miért maradjak már?

Ha egyszer elmegyek

távol mindent újra kezdek

nélküled

Engem már hiába vártok.

Elmegyek.

Szárnyam nincs és mégis szállok,

holnaptól új úton járok

többé engem nem találtok már.

Én vártam, csak vártam,

hogy újra rám talál mi elmúlt rég

mi mára már csak szép emlék

És vártam, csak vártam, hogy lesz mi vissza tart, ha elmennék

de távol vagy, hogy érthetnéd?

Mert mélyen bennem hangok szólnak

álmok nélkül nincsen holnap

félelemből miért maradjak már?

Elmegyek

távol mindent újra kezdek

nélküled

Engem már hiába vártok.

Elmegyek.

Szárnyam nincs és mégis szállok,

holnaptól új úton járok

engem többé nem találtok már.

Ne menj...

Ha varázsló lennék, ma álmokat varázsolnék. Minden álomban lenne egy örvény és egy hatalmas diófa. Vagy inkább cseresznye... sok édes, nagyszemű, fekete cseresznye..

Fényképeket láttam arról a nőről, aki oly sokáig a mumusom volt. Aki nem csekély szerepet játszott abban, hogy a párkapcsolatom hazugságokkal volt tele, aki mindig jelen volt, akinek az árnyéka mindig ott suhogott fölöttem. Olyan jelentéktelenné vált... Látom a szemében hogy boldogtalan. Egykoron biztos nagyon vonzó volt. Beleöregedett. Nem tudok róla túl sok mindent, nem is érdekel. Szánalmat érzek, ahogy a fényképekre nézek.. Sajnálom őt, és valahol még egy kis undor is jelentkezik.

"A: amíg megvan az esély, hogy tényleg bekattanj és elkezdj mészárolni, addig mindenben támogatlak"

"Nem hiszek a gyűrű aranyában
Nem hiszek a szavak igazában
Nem hiszek a néma hallgatásban
Nem hiszek a város zajában
Nem hiszek az otthon melegében
Nem hiszek Apáink erejében
Én nem hiszek
Nem hiszek

És nem remélek
Nem kérek."

Ha varázsló lennék ma épületeket varázsolnék. Hatalmas felhőkarcolókat, üvegfalakkal, amiben tükröződik saját monumentális lényegük. A másik oldalra régi házakat varázsolnék, méretes boltíves ablakokkal, amiken kinézve lombos tölgy-, és hársfákkal szegélyezett, ódon kavicsos út vezetne bástyákkal felvértezett várakhoz, kastélyokhoz. Két oldalt fából készült híd, alatta csendes, tiszta vizű folyam. Benne halak fickándoznak.

A távolból egy kis kunyhóból frissen sült sütemény illata száll a levegőben.

.. érzed? ... Neked sütöttem...

"Elégünk mind, és látod élvezem nagyon
S a múló siker büszkesége lángol fel az arcodon
Elégnek mind, és látod élvezik nagyon
S a múló siker büszkesége lángol fel az arcukon"

Kis átírással:

"gyere és hazudj még nekem

hazudd, az élet nem ilyen

mert nem akartam kevés lenni

nem elég embernek lenni"

Ha varázsló lennék színeket varázsolnék, a színekhez zenéket és illatokat. Beraknám egy hosszúkás borítékba, és minden nap kinyitnám a "boldogság" feliratú borítékot. És sosem fogyna ki. Adnék belőle másnak is.

Nincs borítékom. A színek kifakultak. A zene hamis. És el van dugulva az orrom...

Néha csak úgy sodor az élet. Várom hogy maguktól megoldódjanak azok a helyzetek, amiben nem tudok döntést hozni. Néha sikerül, és kis lökögetésekkel a Sors jelzi melyik irányba haladjak tovább. De van az a szabad akarat dolog, amikor tényleg szabad kezet kapsz egy-egy döntésben. És nincs semmi jel, hogy melyik a "jó" vagy a "rossz" irány. Mert nincs jó és rossz, csak egy döntés. És ugyan ki tudná megmondani azt, hogy a későbbiekre nézve melyik bizonyul jónak?

Néha előveszem a logikát, az is segíteni szokott. Észérvekkel dönthetnék egy-egy választás mellett. De sosem voltam az az ember, akit csak az észérvek vezérelnek. Pedig milyen könnyű lenne úgy.

Ha varázsló lennék formáznám az embereket. Lecsípnék egy-egy nekem tetsző darabot mindegyikből, és összegyúrnám. Vigyáznék rá. Kisisteneket alkotnék, játszanék velük. Ők uralkodhatnának én pedig békés mosollyal szemlélném a hatalmi játszmáikat.

Gyűlölöm a hazugságokat.

Szeretem az érintéseket.

Bosszant az ostobaság.

Erőssé tesz a kalandvágy.

Elgyengülök a fájdalomtól, amit másnak okozok...

Ha varázsolni tudnék eltüntetnék mindent, és mindenkit. Vagy csak magamat. Láthatatlan lennék, érinthetetlen. Akkor értelemszerű lenne hogy nem vesznek észre, hogy majdnem rámtaposnak, keresztültolják a sarkamon a babakocsit, vagy épp beállnak elém és hátrafelé indulnak... Gyűlölöm azokat az embereket, akik egy cseppet sem figyelnek a másikra, és még annyit sem képesek mondani, hogy elnézést.

Suhanó tájak… a cd lejátszóban fájdalmas igazságokról énekelnek, vagy épp csak a ritmust hallom meg, és élvezem a dallamot. Néha jó lenne csak menni a semmibe, céltalanul. Aztán megállni elszívni egy cigit, visszaülni és hátra sem nézve menni tovább.

Nyilván mindenki szokta érezni azt az érzést, amikor legszívesebben maga mögött hagyna mindent, ami eddig az élete szerves részét képezte. Miért nem menekülhetünk el önmagunk elől? Miért nincs az emberi agyon egy reset gomb, vagy miért nem lehet formatálni – vagy éppen miért kell várni vele egy újjászületésig (már amennyiben valaki hisz ebben) ?

Nem lehet hogy az élet csak ennyi … kell hogy legyen értelme mindannak, ami történik. Kell, hogy legyen magyarázata annak, ami annyira rettenetesen tud fájni.

Észrevettem önmagamban a felszínt, már nem mászok annyira mélyre, mint régebben. Az emberi lélek ingovány, sokszor rothadó, bűzös mocsár, ami csak magával húzza az arra járót. Vannak lelkek, amik olyan szépnek tűnnek; tartalmasnak, tisztának, őszintének, értékesnek. Miért rondítják el ezeket a tulajdonságokat az egónak az eszközei? Sokszor már inkább nem is érdekel ki milyen valójában. Beérem a látszattal, hadd mutassa az illető az éppen aktuális álarcát, amit aznap magára öltött. Megelégszem azzal, amit akkor és ott látok. Érzem mi húzódik a felszín alatt, a maszk töredezik itt-ott a hazugságoktól. Legszívesebben letépném, lánggal égetném le, vagy éppen rá azokra az arcokra. Szembesíteném a kettősségeikkel, a hazugságaikkal, és addig ráznám, míg észhez nem tér, míg az agya fel nem ébred, és rá nem jön arra, hogy emberként sokkal többre hivatott ennél, főleg ha megvan benne a szunnyadó erő. Vagy akkor lennénk állatok, akik a túlélésért küzdenek, és egymás húsát marcangolnánk. Elvéreznek, és meghalnak, nem filozofálnak.

Felperzselnék mindent. Leginkább magamat. Mert a világon és az embereken úgysem tudok változtatni.

"Bennem többet ne nézd magad,
Medencém alján törött tükör.
Mondják, hogy a lélek halvány,
De hogy szív alakú - ugyan mitől?
Úgy haladok e néma árnnyal,
Ahogy halak lent haladnak.
Nincsenek már hatásai
A rá kigondolt szép szavaknak."

A minden nem elég . . . a semmi kell az érzelmekhez. De akkor már hiába . . .

Látlak!... Figyellek ... Tudom hogy itt vagy. Tudom hogy nézed a sorok mögötti tartalmat. Keresed a kapaszkodót; mint a ruhán az apró cérnaszálak, amibe beakad a körmöd.

Akaratlanul is támadási felületet adok a múltammal. Tessék ... ha akarsz támadj. Csak legyintek és mosolygok. Nem számít. Szépen fel lehet öltöztetni a szavakat, varázsolni a jelzőkkel és hangulatokkal. De minek?

Én is nézlek. Talán tudod, talán nem. Ez sem számít. Már nem tudom mi számít igazán. Talán a tettek. Ha egy pillanatra hátat fordítok már a múlt vagyok. Megszokom, vállat vonok. Felteszem a szemellenzőt és vágtatok tovább. Csak a most...

Milyen gyönyörű is tud lenni a lélek, ha megtapasztalja a fájdalmat, ha folyton szenved... Egy elejtett vadállat, aminek a szíve még lüktet, miközben a húsát marcangolják az oroszlánok. A bíborszín vérfolyam pedig végigfolyik az ajkakon. A lélek vajon milyen színű amikor elvérzik?

Pontosan így...

Sixx:A.M. - Life is Beatiful

You can't quit until you try
You can't live until you die
You can't learn to tell the truth
Until you learn to lie

You can't breathe until you choke
You gotta laugh when you're the joke
There's nothing like a funeral to make you feel alive

Just open your eyes
Just open your eyes
And see that life is beautiful.
Will you swear on your life,
That no one will cry at my funeral?

I know some things that you don't
I've done things that you won't
There's nothing like a trail of blood to find your way back home

I was waiting for my hearse
What came next was so much worse
It took a funeral to make me feel alive

Just open your eyes
Just open your eyes
And see that life is beautiful.
Will you swear on your life,
That no one will cry at my funeral?

Alive...
Just open your eyes
Just open your eyes
And see that life is beautiful.
Will you swear on your life,
That no one will cry at my funeral?

Just open your eyes
Just open your eyes
And see that life is beautiful.
Will you swear on your life,
That no one will cry at my funeral?