Szeretek játszani ...
Mintha visszahozna valamit a gyerekkorból, valami önfeledtséget, gondtalanságot, amikor nem kellett foglalkozni problémákkal és érdeketelen emberekkel, hanem belemerültünk abba, hogy az A4-en süllyed-e el a torpedó vagy a B5-ön, hogy az akasztófánál már csak 2 betű lehetőség maradt, vagy hogy a Tini nindzsa teknőcök ezúttal is győzedelmeskedtek a rossz felett. :)
Arra gondoltam ha kiírom magamból gyerekkorom fekete foltjait talán könnyebben túl tudom tenni magam rajta.
Alíg emlékszem valamire. Sokat utaztunk, mert jóapám külföldön sokat keresett. Sokat veszekedtünk, mert a természete olyan volt, amit nem igazán tudtam elviselni. Nem is veszekedés volt, mert az kétoldalú, én pedig csak hallgattam a szitkokat, hogy mennyire szerencsétlen és béna vagyok, stb .. Nem akarom őt szidni, utólag valószínűleg ő is belátta hol és mit rontott el, és mint az emberek többsége ő is úgy van talán vele, hogy mostmár máshogy csinálná.
Úgy emlékszem szinte mindent megkaptam, amit szerettem volna (kivéve matchboxot és olyan kisautót, amibe bele lehet ülni - és ezeket is csak azért nem, mert az fiúknak való), valahogy mégis fájó és rossz emlékeim vannak. Anyám a hajamat tépte, amikor valami volt, apám az önérzetemet tiporta amikor csak tehette .. de fizikailag nem voltam bántalmazva, volt mindig mit enni és felhúzni, és minden olyan megvolt, ami a "felnőttek" szemében fontos, hogy meglegyen. Az én értékrendem más volt. Szerettem a szobámban ülni egyedül, történeteket irogatni, olvasni ... ellenni csak úgy egymagam. De ennek legtöbbször piszkálódás lett a vége, hogy miért vagyok a szobámban, miért nem vagyok velük, stb ...
Panaszkodásból ennyi mostanra elég is lesz.

Nyugalom van idebent ... jó lenne, ha ez megmaradna. Néha ugyan nem tudom mit akarok, és viaskodnak a halacskák egymással, de ami most van az jó. (Pár dolgot leszámítva).