Ó, TI! Ti balga, tompa agyú libamadarak!

Mennyire irigyellek titeket! Mennyire irigylem az észjárásotokat, mely szerint mindig másoknak kell megváltozniuk ahhoz, hogy nektek megfelelő legyen, de tulajdonképpen sosem lehet elég jó semmi; hogy a nap/heti/havi horoszkóp ha azt mondja, hogy jó lesz, akkor tuti jó lesz és az úgy van; hogy nyálcsorgatva csacsogtok naponta a tökéletes apukátokról, melynek köszönhetően észre sem veszitek mennyire elbaszott értékrendetek van a férfiak tekintetében. Észre sem veszitek, hogy a férfiakban nem a férfit látjátok, hanem az apát vagy a megmentőt keresitek, ebből adódóan pedig sosem lehet elég jó egy FÉRFI nektek! Irigylem, hogy nem vagytok képesek a logika útjára lépni, és a gondolkodás lépcsőfokait használni, mert amin gondolkodni kell, az már nem személyreszabott, az már tőletek idegen, és persze nem is elég hiteles. Mennyire irigylem tőletek azt, hogy a gyerek után sóvárgásotoknak, és a biológiai ösztönöknek engedelmeskedve tenyészállatokká kívántok válni saját akaratotokból, megfosztva az utolsó lehetőséget is magatoktól, hogy a racionalitás gyökeret eresszen bennetek. Bárcsak naphosszat tudnék én is sopánkodni a problémáimon, kisírni magam a barátnőim vállán, belesüppedni az önsajnálat bársonyos fosfolyamába, lubickolni a buborékként felszínre kerülő szardarabok közt - melyek természetesen a férfiak az okozói, hiszen ők a szemetek, ők a gazemberek, ők azok, akiket mindig lehet okolni, amiért szegény nőkkel ilyen kegyetlenül viselkednek. 

Míly dicső a ti szűklátókörűségetek, amely nem engedi elfogadni az ellenkező véleményt, és nem engedi az értelem csöppnyi fényét bejutni a műszempillákkal árnyékolt retinátokba. Bámulatba ejt,  hogy tudattalanul harcoltok a logika ellen, hogy életben tartsátok magatokban annak a tündérmesének a mítoszát, melyet ti magatok tapostatok péppé, mikor felállítottátok magatokról azt a képet, amit a nagyközönség elé tártok. A belső tükröt már rég széttörtétek, és kidobtátok; nincs is rá szükség, hiszen ha szembesülnétek valódi értékeitekkel, a szilánkdarabokkal hosszában vágnátok fel az ereiteket. Csodálatra méltó módon tudjátok a hisztériás rohamaitokat lerendezni azzal, hogy ez a menstruáció miatt/ a forgalom miatt/ az idióta főnök miatt/ a tömeg miatt / stb. miatt van, ahelyett, hogy némi kontrollt, vagy önuralmat gyakorolnátok magatokon. Elképedve látom csodás színjátékaitokat, mely természetesen ismét a nagyközönségnek szól, és melyben váltakozva játszik főszerepet az áldozat, a kemény nő, a tudatos(nak eljátszott) anya, a barátnő, a jó kolléga, a kegyes főnökasszony, hogy aztán az így szerzett információkat később lándzsaként használva karóra tűzzétek vele az áldozataitokat. 

És persze ti, ti kis okoskodó irányított droidok. Észre sem veszitek hogy ki rángatja a madzagjaitokat, azt gondoljátok, hogy a saját akaratotokból cselekedtek, közben már húsotokba vájnak a bábozó damiljai.

Mennyire irigyellek titeket, hogy nincsenek önálló gondolataitok, hogy elhárítjátok magatokról a felelősségvállalást, hogy büszkén hirdetitek az ostobaságotokat és azt, hogy teljesen mindegy mennyire próbálnak a kedvetekben járni, nektek így sem, úgy sem jó. Bámulattal figyelem az "én-fertőzéseteket", teljesen mindegy ki mit mond nektek, azonnal magatokat és a veletek történteket állítjátok a középpontba témaként, elfojtva a másik mondandóját.

És ha már az elfojtás szóba került ... szavaim sincsenek rá, mekkora tökéllyel kezelitek az összes olyan helyzetet, amely szembesítene benneteket a valósággal, amely egy-egy pillanatra felvillantja a tükröt az álcázatlan önvalótokkal a középpontban. Zseniálisan kitenyésztett egótok egy percre sem hagyja hogy csorba essen azon a képen, amelyet szilánkosra tört kézzel, csatornavízzel festettetek önmagatokról a sárba.

Mennyire szánlak titeket... amiért nem vagytok képesek felismerni a hibáitokat és változtatni, hogy az életet tényleg magatok tudjátok irányítani, úgy, hogy tudjátok nektek mi a jó, és a lehetőségekhez képest a folyam abban a mederben csordogáljon, ahol ideális. Undorodom tőletek, amiért röghöz kötöttek vagytok és kifogásokat hoztok fel arra, miért utasítjátok el a változást, amiért folyton csak a múltat bámuljátok és siránkoztok, amiért nem vagytok képesek a jövő felé építkezni, amiért másoktól várjátok a megoldásokat és a tetteket, ahelyett, hogy magatok vennétek kézbe az irányítást, de legfőképp az önkontrollt!

Ó, TI! Ti balga, tompa agyú libamadarak!

De legfőképp én ... amiért képtelen vagyok beállni közétek a sorba és magaménak tudni azokat a korcs eszméket, melyet morális értékként magatokra aggattok, hamis fénnyel elvakítva másokat, hogy ne lássák szellemetek rothadását. 

Nem másokkal van a baj - már rég tudom. A "normálisak" elfogadás mégsem megy. Valami belső igazságérzet, valami mélyben lapuló erkölcsi értékrend őrjöngve vergődik bennem, szenvedve tőletek, kik meggyaláztátok azt a fényt, mely az ember és a nő sajátja lehetne; savanyodó penészes hússá váltatok díszcsomagolásban a hentespulton. 

Konklúzió nincs. Patt helyzet van.

Szeretném, hogy ne legyen igazam!

Úgy hiszem nem a jelenlegi környezetem fogja megcáfolni ezeket a téves (sic!) nézeteimet. 

Let it all burn
I will burn first
God I've tried, am I lost in your eyes?
Just let me burn, it's what I deserve.
God I've lied, am I lost in your eyes?