Egyre gyakrabban érzem tehernek a fizikai létezést, és itt most nem olyan felszínes hülyeségekre gondolok, hogy jaj de szar az élet, vagy nincs ez, vagy van az, de nem kellene... 

Azt, hogy korlátoz, mindig is éreztem; mintha a bőrömbe lenne betuszkolva valami olyasmi, aminek sokkal nagyobb a kiterjedése, sokkal szélesebb tér kellene neki - és nem, nem a nadrág méretre gondolok.

Mindhiába próbálom összevetni hogy minden Egy, és sok okosság jut eszembe, amik mind elvi vagy metafizikai alapokon nyugszanak és igaz voltukra talán egyszer fényderül, ha egyáltalán igazak. De igazából nem is számít. 

Korlátoznak a hitrendszerek, korlátoznak a törvények, a szabályok. Korlátoznak azok az elvárások, amiknek MUSZÁJ megfelelni, ha szeretnék megszerezni valamit (most konkrétan a jogosítványra gondolok, de állhatna itt akármi más is). Nyitottan állok a dolgokhoz, és mégis azt látom, hogy a rendszerek, amiket igénybe kell vennem, zártak, szigorúak, legtöbbször értelmetlenek bürokratikusak és régimódiak. Nehézkesek és sokszor inkompetens embereken múlnak olyan döntések, amik az előrehaladást segítenék elő. 

Értetlenül állok a követelmények előtt, még akkor is, ha meg tudok felelni ( ha meg nem, akkor még inkább, csak akkor még az agyam is füstöl tőle). Nem tudom eldönteni, hogy ez most vicc, csak szar a humorérzéke annak, aki bedobta, vagy a "véres valóság". Taszítanak mindazok az elméleti faszságok, amiknek a gyakorlati életben való értékük nemcsak hogy a nullával egyenlő, de még hátra is tol. 

Túl nagy hangsúlyt fektetek a logikára és a józan észre. A gyakorlatiasságra és az egyensúlyra. A következetességre és az értelemre.