Gratulálok! ... Ismét tönkrement egy házasság, kb 1 évvel a második gyerek születése után. 

Nem lehetne kezdeni valamit a sok hormonzavaros picsával, akik jó dolgokban már nem tudják mit kezdjenek magukkal? Félrekúrnak, nyafognak hogy magányosak, de azt nem veszik észre, hogy a pasi azért gürizik, hogy eltartsa őket, mert otthon meresztik a seggüket, és inkább tenyészállatként viselkednek, csak hogy ne kelljen visszamenniük dolgozni. A férfira is már csak úgy tekintenek, mint egy szükséges háztartási gépre. 

Dühít. Pedig semmi közöm hozzá. Nyilván mindennek megvan az oka. Mégis a férfiak pártján állok a konfliktusok tekintetében, mert a problémák 80%-át általában a nők generálják, állatszerű ösztöneiknek engedelmeskedve, és a fejüket sem tudják arra használni, amire való.
Másrészről viszont úgy kell annak a férfinak, aki nem látja ezt át, aki nem állítja fel a korlátokat, amik között a nő mozoghat, és teljes uralmat ad a kezükbe önmaguk felett.
Mert igenis kell korlát azoknál a nőnél, akikben egy csepp tudatosság sincs, mint ahogy a tipegő kölykeiket sem rakják le az úttest közepére, hogy azt csináljanak azok a szarosok, amit akarnak, nekik is kellene egy -tól-ig tartomány (főleg mentálisan de akár fizikálisan is) amik között mozoghatnak. És mivel a nők mindig próbálják a korlátokat kidönteni, kell egy férfi, aki azokat meg tudja tartani.
Ettől működhet jól egy kapcsolat - azoknál, akik az erősen átlag vagy átlag alatti kategóriába tartoznak, és akikben nincs elég önismeret, önfegyelem.
És minden elismerésem azok előtt, akikben van!