Néha megérintenek események. Olyanok, melyeknek a szereplőit csak hallomásból ismerem. Néha átérzem idegenek fájdalmát, hiába "csak" válásról, vagy félrelépésről vagy flörtölésről van szó, és nem pedig világrengető tragédiákról. Ez utóbbiak nem is érdekelnek. 1-2 extrémebb eset feldobja a hétköznapokat.

Sokkalta kínzóbb az, ami általános, ami mindenütt jelen van, ami minden harmadik-vagy ötödik emberrel megtörténik. Sokkal gyomorforgatóbb, hogy az emberi természet nem hazudtolja meg önmagát, hogy az emberek képtelenek vállalni a döntéseik következményeit, hogy a holtomiglan-holtodiglan jobb esetben talán 10 év, hogy egy friss pina, vagy egy keményebb fasz miatt éveket, évtizedeket tesznek semmissé, nyomorba döntve ezzel azt, akinek esküdtek és bélyeget nyomva a gyereke(ik) lelkére. Nesze, tessék, útlevél ahhoz, hogy te is tudd, hogyan kell szenvedni, hogy kövesd a mintát, hogy azt hidd normálisnak, hogy tudattalanul is az ő példáját kövesd, és generációról generációra öröklődjön a fertő és korcsosuljon el minden, ami az emberi életet magasztossá, becsületessé tenné...

Csak egy eszme... ami életképtelen. Bárcsak mentes lennék ezektől. De nem vagyok, és még ha nem is ugyanabban az értelemben, de én is elkövettem...Talán ezért érint meg annyira. Talán ezért fáj. Talán ezért ítélem el önnön kivetülésemet az emberiségben.