Lassan vége ennek a nyárnak is. Nem volt könnyű időszak, de persze bizonyos tekintetben egyik sem az.

Hiányozni fog a meleg, a napsütés, az orfűi csobbanások, minden ami a nyarat jelenti számomra. Reggelente már egyre sötétebb van, és hűvösebb is. 

Nem akarok arra gondolni, mi lesz... Csírájában fojtom el azon gondolatokat, melyek a télre vonatkoznak. Majd... ráérek aggódni majd akkor. De annyi könyvem van, hogy ha jól csinálom, akkor még aggódni sem lesz időm. Talán tényleg mániákus lettem. 

Vannak időszakok, amikor pozitívan látok dolgokat, amikor eltölt az az érzés, hogy bármit meg lehet valósítani, amikor ösztönös reakciók helyett tudatosan viselkedek, amikor a fenntartó erőket építő erők is kísérik. Ezeknek az időszakoknak köszönhetem, hogy ott vagyok, ahol, még ha az közel sem a csúcsa annak, amit igazán el szeretnék érni. Mondanám, hogy ez most más, mint ami eddig volt, olyan anyag került a kezembe, amely stabil alapot ad, és nagyon sok kicsi korlát és mankó van arra az esetre, ha botladoznék. 

Idővel kiderül.

Tartani akarom.