Minden kezd darabjaira hullani. Az utóbbi időben a munkahelyemen sem tudtam úgy teljesíteni, mint ahogy kellett volna. Ennek ma éreztem az eredményét is. A főnökasszony beközölte, hogy vagy összeszedem magam, vagy mondjam, hogy nem vagyok képes arra, hogy ellássam a feladatomat.

Nem vagyok rá képes. Most igazából alkalmatlan vagyok mindenre. Menekülnék. Nem akarok holnapot. Nem akarok semmit. Amire vágyom, az úgysem lehetséges, más dolog pedig nem érdekel.

Hol van ilyenkor az a fene nagy tudatosságom? Nem tudok meglenni egyedül, egyszerűen nem bírom. Kell egy társ. Akihez hazamehetek, aki vár, vagy akit én várok munka után. Akihez hozzábújhatok, akin érzem, hogy szeret annyira, mint amennyire én őt.

Csak egy nő vagyok...túl gyenge ahhoz, hogy azt az életet éljem, amit elképzeltem magamnak. Bárcsak ne lennének érzéseim, szeretnék mindent kiölni magamból.

Vagy legalább bátorságom lenne...