A kapuk záródnak. A szájra lakat kerül. Nehezen jön ki szó. Belülről emészt, gyötör, és míg régen jó volt írni róla, mostanra elfogytak a szavak. Néha a könnyek is. Nem jön a felszínre. Régen üvöltöttem volna, vagy sírtam. Harag, indulat. Most csak ülök és nézek kifelé.

Már rég nem tudom mi a jó és mi a rossz. Hogy mi a viszonyítási pont. Nem tudok hinni az emberek szavaiban. A szemembe mondja.. másnak mást most, de vajon mi az igazság? Igazság sincs. Nincs semmi, csak egy kibaszott nagy kaotikus álom. Fel akarok ébredni, elég volt...