Feszít belül... Ha félre teszem, letakarom a szemem, akkor jó, akkor olyan, mintha jól lennék, mintha minden a helyén lenne. De amikor alaposan körülnézek, látom hogy az általam felépített valóság csak illúzió. Szép, színes, de csak illúzió. Mint egy nyári tábor. Tart ameddig tart, lehetőség szerint érdemes kiélvezni minden pillanatát; és nem gondolni arra, hogy nemsokára véget ér.

Biztos csak én bonyolítom túl.

Annyi minden hiányzik... a törődés, a gondoskodás, a viszonzás... Miért nem kaptam meg ezeket életem során? Gyerekkorban, tinédzserként, fiatal felnőttként ...

És lesz valaha olyan, hogy akit szeretek, annak én kellek?