Változások … ijesztőek. Vagy csak én félek tőlük? Az is lehet. Végre kezdett minden szépen alakulni, aztán …
Nem is tudom. Valahol mélyen magamban érzem azt, hogy a dolgok alakulása nekünk fog kedvezni. Csak a sors egy kicsit gyorsít a dolgokon. … Ismét …

Kicsit konkrétabban:
Y - nek munkahelyet kell váltania. Nem tudom, hogy miattam-e, vagy más okokból kifolyólag, de a lényeg, hogy ma a főnöke azt monda, hogy holnap már nem kell mennie. Ciki …
Bár minden rosszban van valami jó. Amúgy is akart keresni mást, csak azt jövőre tervezte. Ideiglenesen most két lehetősége is lenne, ahova mehetne melózni, de mindkettő három műszakos.
És … mindketten elszakadtunk az internettől. A blogot talán tudom még vezetni valahogy … de azt hiszem egy időre le kell mondanom Thrillion kincseiről, és egyebekről.

Tudom, hogy kellenek a stabil alapok, és azt is tudom, hogy most kell megteremteni őket. Csak valahogy mégis arculcsapásként ért, amikor telefonon közölte ezt. Főleg az anyagiak miatt. De bízom a szerencsénkben, vagy a sorsban, vagy a franc se tudja minek lehetne nevezni azt, ami egyengeti az utunkat.

Elkezdtem beleásni magam a filozófiába. Jááj … kicsit bonyolult még nekem. Pedig még csak a görög filozófiánál tartok.

A magánéletemre azt hiszem elmondhatom, hogy nyugodt és boldog. Szeretem Y.-t. Nincsenek nézeteltéréseink, kölcsönösen tiszteljük és becsüljük egymást. Bár elég zsúfoltak a napjaink, és hét közben nem sokat vagyunk együtt, az időt próbáljuk hasznosan kitölteni. És még az sem baj, hogy esténként a foci EB-t nézni :) Addig legalább tudok olvasni.

Kopat óta elég sokat változtam. Nem zuhanok be attól, ha a párom órákon keresztül nem velem foglalkozik, sőt, még talán élvezem is, hogy van kis idő, amikor a figyelmemet arra fordítom, amire szeretném. Kicsit olyan ez, mintha „kimenőt” kapnék :)
Hiába van napközben távol … hiába köti le minden figyelmét a foci, sosem érzem mellette azt, hogy egyedül lennék.

Az az „ősmagány”, ami néha eluralkodott rajtam, lassan-lassan kezd kipusztulni belőlem (remélem).

Az álmaimra nem emlékszem. Január – február óta ez van. Néha 1-2 megragad az emlékezetemben, de már nem olyan, mint régen.

Munkahely: továbbra is magamnak való vagyok. Nem tudom, hogy változni fog-e ez. Nem tudom, hogy akarok-e rajta változtatni. Így legalább nyugtom van.

Nos … hol is hagytam abba? Már nem is tudom.
Röviden az elmúlt hét történéseiről (amiket már lehet hogy leírtam, de lusta vagyok visszanézni :)
Beköltöztünk az új lakásba. Nyugi van, béke van, tök jól berendeztük a szobát. Persze még vannak hiányosságok, de azokat majd szépen lassan beszerezzük.

A munkahely: háát … nem igazán van mit írnom erről. Elvagyok. Csak sokat unatkozok, és nem tudom a szabadidőmet hasznosan eltölteni.

Ismét érdekesek a „véletlenek”. Reggel találkoztam azzal a sráccal, aki elég nagy szerepet játszott az életemben annak idején, amikor a „rossz vér” hajtott. Januárban fel akartam őt hívni, hogy felelevenítsük a régi emlékeket, aztán barátnőim lebeszéltek erről, és el is maradt a telefon hívás. Elég pozitívan állt hozzám, jól emlékezett rám, olyan dolgokra, amiket nem hittem volna. Pl. hogy mindig is érdekeltek az ezoterikus dolgok, meg persze arra az estére, amikor megismerkedtünk. Hi-hi-hi … én már alig emlékszem rá. De ott van a naplóm, ha emlékezni akarok, csak fellapozom.
Mindegy … a lényeg, hogy egyre gyakrabban fordul elő velem, hogy amikor kell valami, akkor nem kaphatom meg, és amikor megkaphatnám, akkor meg már nem kell. Valahogy így vagyok most B.-vel is. Meg aztán … mi olyat tudna adni, aminek a többszörösét nem kapom meg Y.-től? :)
Minden jó így, ahogy van …

Néha-néha előtör belőlem egy kis félelem, attól, hogy Y. még mindig kap üzeneteket az előző kedvesétől. Nem tudom, hogy ha így lenne, akkor elmondaná-e nekem … És nem tudom, hogy a lány lezárta-e magában a dolgot, vagy csak taktikázik, és visszavonult egy kis időre. Majd kiderül. Bízom Y.-ben, jobban, mint eddig bárkiben.

Szerdán vettük át az új albi kulcsait. Még tévénk is lesz :) Tegnap már másztunk egy fordulót gyalog, levittünk pár cuccot, de a nagy részét ma pakoljuk át. 5-re jön a fuvaros srác, aztán kocsira felpakolás, aztán kocsiról lepakolás ... jááj... ezt a részét utálom. De legalább végre nyugi lesz :) Napok óta későn fekszünk le a pakolás miatt ... a fene se gondolta volna, hog yennyi cuccom van, ki kéne dobni mindent a szemétbe ... kivéve a könyveket.. meg a bögréket, és pohrakat .. meg a ruhákat .. ehh... másom nincs is :))) Sok könyv ... miért olyan nehéz megválni tőlük? Párat beadtam antikváriumba, de egy csomót nem vettek be.. most mit csináljak vele? Kidobni nem fogom. Ez van...

Zajlik az élet a munkahelyen is, kezdek kicsit jobban belelátni a dolgokba. Bár még mindig nem érdekelnek különösebben a munkatársaim :) Csinálják a dolgukat, én is csinálom a magamét, és kész, ennyi. Nem érdekel kivel mi történt, és szerencsére azon a részen, ahol vagyok ( 3 pasival :))) ) nem is nagyon meg a pletyizés. Ki nem bírnám nők között ... grrr... folyton hallgatni mi volt a tegnapui vacsora és hogy a férjük/bartjuk mit csinált, vagy mit nem csinált. Olyan fölösleges témák ezek. Meg is jegyezte a főnökasszony nemrég, hogy nem beszélek túl sokat. Nem is. Minek?!

Kezdek kicsit kifáradni, lestrapál ez a hét, pakolás, rohanás, ez-az ... kell már a nyugi, kell az, hogy végre leülhessek egy sarokba és olvashassak, vagy csak magam legyek a gondolataimmal. És mától ezt már végre megtehetem.. azaz holnaptól .. vagyis .. naa.. azután, miután elpakoltunk mindent a helyére :)) A könyvekkel fogok szerintem a legtöbbet tökölni. Polcr rakni, de nem mindegy milyen sorrendben, kategória, szín, méret.. ehh.. fránya szűz aszcendens :))

Azt hiszem erről a héről ennyit. Vannak apró történések, amik bearanyozzák a napokat, de azok magánjellegek :) Nem akarok unalmas hétköznapokat, és temnni is fogok azért, hogy ne legyenek azok. Csak véglegyen már nyugi ... Kezd sok leni a nyüzsi úgy értve, hogy már nekem is sok :)

De még élünk és és jól vagyunk ;)) Nagyon is :))