Ó, TI! Ti balga, tompa agyú libamadarak!

Mennyire irigyellek titeket! Mennyire irigylem az észjárásotokat, mely szerint mindig másoknak kell megváltozniuk ahhoz, hogy nektek megfelelő legyen, de tulajdonképpen sosem lehet elég jó semmi; hogy a nap/heti/havi horoszkóp ha azt mondja, hogy jó lesz, akkor tuti jó lesz és az úgy van; hogy nyálcsorgatva csacsogtok naponta a tökéletes apukátokról, melynek köszönhetően észre sem veszitek mennyire elbaszott értékrendetek van a férfiak tekintetében. Észre sem veszitek, hogy a férfiakban nem a férfit látjátok, hanem az apát vagy a megmentőt keresitek, ebből adódóan pedig sosem lehet elég jó egy FÉRFI nektek! Irigylem, hogy nem vagytok képesek a logika útjára lépni, és a gondolkodás lépcsőfokait használni, mert amin gondolkodni kell, az már nem személyreszabott, az már tőletek idegen, és persze nem is elég hiteles. Mennyire irigylem tőletek azt, hogy a gyerek után sóvárgásotoknak, és a biológiai ösztönöknek engedelmeskedve tenyészállatokká kívántok válni saját akaratotokból, megfosztva az utolsó lehetőséget is magatoktól, hogy a racionalitás gyökeret eresszen bennetek. Bárcsak naphosszat tudnék én is sopánkodni a problémáimon, kisírni magam a barátnőim vállán, belesüppedni az önsajnálat bársonyos fosfolyamába, lubickolni a buborékként felszínre kerülő szardarabok közt - melyek természetesen a férfiak az okozói, hiszen ők a szemetek, ők a gazemberek, ők azok, akiket mindig lehet okolni, amiért szegény nőkkel ilyen kegyetlenül viselkednek. 

Míly dicső a ti szűklátókörűségetek, amely nem engedi elfogadni az ellenkező véleményt, és nem engedi az értelem csöppnyi fényét bejutni a műszempillákkal árnyékolt retinátokba. Bámulatba ejt,  hogy tudattalanul harcoltok a logika ellen, hogy életben tartsátok magatokban annak a tündérmesének a mítoszát, melyet ti magatok tapostatok péppé, mikor felállítottátok magatokról azt a képet, amit a nagyközönség elé tártok. A belső tükröt már rég széttörtétek, és kidobtátok; nincs is rá szükség, hiszen ha szembesülnétek valódi értékeitekkel, a szilánkdarabokkal hosszában vágnátok fel az ereiteket. Csodálatra méltó módon tudjátok a hisztériás rohamaitokat lerendezni azzal, hogy ez a menstruáció miatt/ a forgalom miatt/ az idióta főnök miatt/ a tömeg miatt / stb. miatt van, ahelyett, hogy némi kontrollt, vagy önuralmat gyakorolnátok magatokon. Elképedve látom csodás színjátékaitokat, mely természetesen ismét a nagyközönségnek szól, és melyben váltakozva játszik főszerepet az áldozat, a kemény nő, a tudatos(nak eljátszott) anya, a barátnő, a jó kolléga, a kegyes főnökasszony, hogy aztán az így szerzett információkat később lándzsaként használva karóra tűzzétek vele az áldozataitokat. 

És persze ti, ti kis okoskodó irányított droidok. Észre sem veszitek hogy ki rángatja a madzagjaitokat, azt gondoljátok, hogy a saját akaratotokból cselekedtek, közben már húsotokba vájnak a bábozó damiljai.

Mennyire irigyellek titeket, hogy nincsenek önálló gondolataitok, hogy elhárítjátok magatokról a felelősségvállalást, hogy büszkén hirdetitek az ostobaságotokat és azt, hogy teljesen mindegy mennyire próbálnak a kedvetekben járni, nektek így sem, úgy sem jó. Bámulattal figyelem az "én-fertőzéseteket", teljesen mindegy ki mit mond nektek, azonnal magatokat és a veletek történteket állítjátok a középpontba témaként, elfojtva a másik mondandóját.

És ha már az elfojtás szóba került ... szavaim sincsenek rá, mekkora tökéllyel kezelitek az összes olyan helyzetet, amely szembesítene benneteket a valósággal, amely egy-egy pillanatra felvillantja a tükröt az álcázatlan önvalótokkal a középpontban. Zseniálisan kitenyésztett egótok egy percre sem hagyja hogy csorba essen azon a képen, amelyet szilánkosra tört kézzel, csatornavízzel festettetek önmagatokról a sárba.

Mennyire szánlak titeket... amiért nem vagytok képesek felismerni a hibáitokat és változtatni, hogy az életet tényleg magatok tudjátok irányítani, úgy, hogy tudjátok nektek mi a jó, és a lehetőségekhez képest a folyam abban a mederben csordogáljon, ahol ideális. Undorodom tőletek, amiért röghöz kötöttek vagytok és kifogásokat hoztok fel arra, miért utasítjátok el a változást, amiért folyton csak a múltat bámuljátok és siránkoztok, amiért nem vagytok képesek a jövő felé építkezni, amiért másoktól várjátok a megoldásokat és a tetteket, ahelyett, hogy magatok vennétek kézbe az irányítást, de legfőképp az önkontrollt!

Ó, TI! Ti balga, tompa agyú libamadarak!

De legfőképp én ... amiért képtelen vagyok beállni közétek a sorba és magaménak tudni azokat a korcs eszméket, melyet morális értékként magatokra aggattok, hamis fénnyel elvakítva másokat, hogy ne lássák szellemetek rothadását. 

Nem másokkal van a baj - már rég tudom. A "normálisak" elfogadás mégsem megy. Valami belső igazságérzet, valami mélyben lapuló erkölcsi értékrend őrjöngve vergődik bennem, szenvedve tőletek, kik meggyaláztátok azt a fényt, mely az ember és a nő sajátja lehetne; savanyodó penészes hússá váltatok díszcsomagolásban a hentespulton. 

Konklúzió nincs. Patt helyzet van.

Szeretném, hogy ne legyen igazam!

Úgy hiszem nem a jelenlegi környezetem fogja megcáfolni ezeket a téves (sic!) nézeteimet. 

Let it all burn
I will burn first
God I've tried, am I lost in your eyes?
Just let me burn, it's what I deserve.
God I've lied, am I lost in your eyes?

Ha ez most egy film lenne, akkor a legutóbbi és a mostani bejegyzésem között pár másodpercre elhalványulna a kép, az alsó részen pedig megjelenne "4 hónappal később..."

Merthogy pontosan, filmszerűen történtek az események.

Legutóbbi bejegyzésem után pár nappal felhívtak és állást ajánlottak. 2x voltam interjún, és elfogadtam az állást. 

Legutóbbi bejegyzésem után kicsit több, mint egy hónappal, egy nagy állami cégnél kerültem alkalmazásba, annál a cégnél, amit a küldemények, levelek kézbesítése, a sorban állás, a hozzá nem értés tükröződése miatt mindig is gyűlöltem, azon belül pedig arra az osztályra, ahol a dolgozók (a már nyugdíjba vonultak is) kedvezményesen mehetnek üdülni.

A R.D/N-től való búcsú nem érintett meg egy cseppet sem, ami viszont meglepett, hogy amikor bejelentettem, hogy elmegyek, a főnökasszony első kérdése az volt, hogy ha emelnék a béremet, maradnék-e. Nem. Mint utólag kiderült, még annak a lehetőségét is felvetették már maguk között, hogy fizetésemelés mellett valamiféle lakhatási/albérlet támogatást is adnának. Jól hangzik, valóban. De azt tudom, hogy ha elfogadtam volna, akkor olyan szintű behódolást és szolgalelkűséget kértek volna rajtam számon, ami teljesíthetetlen lett volna. Mert akkor aztán ha egyetlen levél lehullik arról a nyomorult virágról, amit az erkélyen rakott teherbe a nyári zápor, rajtam kérték volna számon, hogy ez miért történt meg. Vannak helyzetek, amikor az ember szeretné tudni hogy vajon a választásai mit eredményeznek, hogyan befolyásolják a jövőjét. Ez az a helyzet, ami jósgömb nélkül is kristály tisztán kirajzolódott. Despotikus hatalommal ruházták volna fel magukat, adott helyzetben pedig az arcomba is vágták volna azt, amit kegyként osztottak korábban. Zsákutca. Mézesmadzag, horoggal a végén. Öreg vagyok már ahhoz, hogy "házirabszolga" legyek.

Ehelyett elszegődtem biorobotnak. Határozottan megvannak az előnyei, és sok tekintetben még élvezem is. Fél év a próbaidőm, aminek kifejezetten örülök, ugyanis meg vagyok győződve arról, hogy 3 hónap alatt még épp hogy csak kezd kilátszani  szar a gazból, viszont így 5 hónap 2 hét után is mondhatom azt, hogy kapjátok be gyíkok, én leléptem.
Természetesen problémák itt is vannak, azonban én élek a demokrácia adta szólásszabadságommal, szem előtt tartva az aláírt titoktartási szerződést, utat engedve a benne megbúvó anarchistának.
Aztán ki tudja, lehet hogy majd megint eltelik 4 hónap, fekete képernyő, vágás, és már egy új munkahelyről fogok írni.
Alapvetően gazdasági ügyintéző vagyok. Nem kell a főnökasszony kurva kocsijának a kötelező biztosításait intéznem és a picsafónjába kicseréltetnem a SIM kártyáját micro SIM-re. Egy fogaskerék vagyok a gépezetben, részfeladatokkal, és sokkal kevesebb felelősséggel, mint amiket eddig rám pakolta. És csak most érzem igazán, hogy mennyire túltolták a legtöbb helyen.
Ez nem azt jelenti, hogy egész nap henyélek, sőt, talán az elmúlt években most van először az, hogy a nettó munkaidőm 90%-át tényleges munkával végzem, ami egyébként sokszor még élvezetes is számomra.