Egyre jobban kezdi kiverni a biztosítékot az a sok faszság, amit  neten lehet olvasni, "spirituális" témában.

Mindez számomra azért furcsa, mert pár éve még én is totál elmélyedtem benne, minenben a lelki okokat kerestem, az értelmet, a tudatalatti kivetülését, vagy más vonatkozásokat. De még ebben az állapotomban is racionálisabb voltam, mint a nagy átlag, és most nem azokról beszélek, akik a Kiskegyed horoszkópja alapján döntik el hogy elmenjenek-e egy randira megtalálni életük szerelmét, vagy sem.

Úgy gondoltam lefektetem az alapokat önmagam számára is, hogy miben hiszek és mi az amit orbitális baromságnak tartok. Ez utóbbihoz különösebb magyarázat nélkül tartoznak a szabadonébredők, az újvilágtudat, meg az összes női magazin, és egyéb hormonzavaros new age-es firkálmányok, oraveccel karöltve. 

Ha sikerülne különválasztani hogy hol végződik a pusztán anyagi érdekből papírra vetett vagy gépelt okosság, és hol kezdődik a valódi misztikum, akkor ezt a határt a tudatosságnál állítanám be.

Tudatosság alatt értem, hogy valakit nem az ösztönei, a hormonjai és a megszokásai vezérelnek, nem a farka után megy, vagy nem a menstruációs periódusa határozza meg, hogy éppen milyen napja van. És akkor itt ki is lehet zárni az emberiség kb. 80%-át - bevallom, az esetek nagy részében sokszor még saját magamat is. 

Tudatosság alatt mit értek?! Racionális gondolkodást, elemzést és értelmezést. Azt, hogy nem állat módjára azonnali kielégülést keresünk az egónk és a szükségleteink számára. Nem szarunk rá az étkező asztalra, csak mert eszünkbe jut, hogy szarni kell, vagy nem esünk teherbe azért, mert nincs kedv dolgozni és olyan jó lenne 2 évig (4-6-x) otthon lenni, miközben kiváltságosnak érezzük magunkat és elvárjuk hogy mindenki kinyalja a seggünket mert szültünk. És itt ismét elbukik 70%.

Tudatosság alatt értem, hogy képesek vagyunk kontrollálni az érzéseinket, külön tudjuk választani a valóban szükségest attól, ami csak kényelmes, vagy kellemes. 

Tudatosság alatt értem, hogy a döntéseinket úgy hozzuk meg, hogy azt sem 10 perccel később, sem 10 év múlva nem fogjuk megbánni, mert tudatában vagyunk annak, hogy adott helyzetben a rendelkezésünkre álló tudás maximumát hoztuk ki a helyzetből, és annak megfelelően döntöttünk. (60 % ismét bukik)

Tudatosanak tartom azt az embert, aki képes előre gondolkodni, és tervezni. Koordinálni és sorrendbe helyezni eseményeket. Aki képes rögtönözni akkor is, ha a tervezett "útvonal" módosul. 

Képes arra, hogy másokat reálisan lásson, és bár az elfogultság kizárása már némi robot-szerű mintát eredményezhet, de legalább ítéletmentesen áll hozzá másokhoz. Mindezek mellett viszont úgy, hogy tudja, mire számíthat tőlük. 

Azt az ember tartom tudatosnak, aki önmagát helyezi elsősorban a középpontba, aki a saját dolgai felett tart először értékítéletet, majd miután felismerte a hibáit és az erényeit, aszerint viszony másokhoz. Értem ezalatt konkrét példaként, hogy ne menjem már házassági tanácsadónak olyan ribanc, aki már 2x elvált, és a szeretője is mást kezel rendszeresen.

Hozzátartozik ehhez az is, hogy a felismert hibákat és erényeket fel kell tudni vállalni. Semmi értelme a szerepjátszásnak, vagy a képmutatásnak. Az "igen, jól vagyok, minden rendben" maszk mögött meg ott van egy szilánkosra összebokszolt arccsont. Ha "megütöttek", vállald. Nem kell kérkedni vele. Ez ugyanolyan mint a homoszexualitás, nem kell rá büszkének lenni, sem fitoktatni, hogy ha valaki meleg. De ha rákérdeznek, akkor az illető képes legyen azt mondani, szégyenérzet nélkül, hogy "igen, meleg vagyok".

Egy tudatos ember nem azt tervezi, hogy mi lesz majd legközelebb. Azt nézi, hogy jelenleg mi az, amit meg tud tenni. Ez zömében a nőkre jellemző, ők azok, akik inkább csak fejben élnek, de a megvalósítást vagy halogatják, vagy mással akarják megcsináltatni, leginkább azért, hogy a felelősséget áttolhassák másra. 

Mi a tudatos ember ismérve még?! 

Tudja kezelni a saját és mások érzelmeit. Azért tudja kezelni, mert megélte már ő is a mélységeket és a magasságokat, és a tapasztalatokból leszűrte a tanulságokat és megjegyezte. De úgy igazán megjegyezte, beépült a csontjába, a sejtjeibe. Tanult belőle. És ezt a tudását felhasználva segíthet másoknak lehetőségeket mutatni, akik még nem zuhantak olyan mélyrepülést, de esetleg a szakadék szélén állnak. Persze a legtöbbje belezuhan a szakadékba, a fent felsorolt 60-80% közötti kiesők baromságai miatt. 

A tudatos ember soha nem zsarol. Mindig motivál. 

A tudatos ember mindig önmaga, nem veszi át mások szerepeit és szokásait. Nem lesz belőle elvált feleség, csak mert anyu is az volt, és nem hagyja ott a családját a 2. gyerek után, mert apu is azt csinálta. Felismeri a hozott mintáit és dolgozik rajta. Felismeri ha ugyanazokat a köröket futja, ha ciklikusan ugyanolyan élethelyzetekbe keveredik és kilép belőle. Vállalja azt, hogy változtat azon, ami neki nem tetszik (a saját életében), még akkor is, ha ez adott pillanatban pokolinak tűnik.

Vajon miért van az, hogy az ember általában abból tanul (ha tanul!), ha valami szarul esik neki? Ha fáj neki, ha szenved.. és miért kell 2-3-10x megismételni ugyanazokat a dolgokat, csak hogy egyszer elkerüljük azt az egy fájdalmat, ami talán megértetné velünk, hogy kurvára nem jó ez így barátom, csináld már máshogy és told el a pébe az egódat, ami arra sarkall, hogy benne maradj a meleg fosban. Számtalan embert ismerek, aki megalkuszik, elviseli azt, ami neki nem jó csak mert egy kicsit sem hajlandó máshogy cisnálni, mint ahogy eddig megszokta. 

Bizonyos értelemben erre én is élő példa vagyok, hiszen már 4. éve dolgozok egy olyan helyen, amit utálok. Elviselem a mind kinézetében, mind szellemi minőségben és személyiségében undorító főnököm jelenlétét, csak mert adott viszonylatokban nem keresek rosszul. 

Az egy másik dolog, hogy milyen lépéseket teszek annak érdekében, hogy ezen változtassak. Azonban ez az év még nem a változások éve lesz. De a terepet attól még elő tudom készíteni, és teljesen más dolog megalkudni és kompromisszumot kötni. A kompromisszumkötésben benne van a tudatosság, hogy valaki tudja mit vállal egy cél érdekében. A megalkuvásban csak a gerinctelen féregszerű kúszás van - amúgy ez is zömében nőkre jellemző, a gyerekre szoktak hivatkozni, amiért nem nyújtják be a válópert, pedig minden esete elpicsázza őket a pasijuk. Mellesleg akit rendszeresen vernek, az meg is érdemli - vagy ezt már kifejtettem egy korábbi írásomban? - Mindegy, most nem ez a téma. 

Az emberek nagy többségénél a fájdalom az egyetlen, ami képes őket megértetni arra, mit hogyan ne csináljanak. Gondolom ez ilyen evolúciós fityfene; ha megtanulod, hogy a friss karamell leégeti a nyelvedet csontig, akkor talán legközelebb képes leszel várni amíg kihül. Természetesen van aki akkor sem vár, mert most azonnal kell az a karamell. Aztán majd nem lesz mivel nyalakodni. 

Áradozhat nekem akárki a szeretetről, meg az emberségről, jócselekedekről. A fájdalom az egyetlen, amiből kivétel nélkül mindenki tanul. Az meg már egyéni alkat kérdése, hogy ez elég-e neki egyszer, vagy újra és újra végigszenvedi a pofonokat, újra és újra beáll ugyanabba a sorba a szokásos adagjáért, vagy messziről elkerüli hogy még csak véletlenül se kelljen hogy fájjon, mert meg lehet azt oldani anélkül is. 

Ez utóbbiban nem hiszek. Egyetlen olyan igazán értékes embert sem ismerek, aki ne járta volna meg a poklot ahhoz, hogy ott lehessen, ahol most van, és ahol valóban tiszteletet érdemel.

Kb ez az, amit összetömörítve le akartam írni a tudatosságról, összefoglalva magamnak.

Ahogy én látom.

Ahogy gondolom.

Amihez tartom magam - és mivel nem használok kettős mércét - amit másoktól is várnék.