Nemrég olvastam egy írást, ami elég jól megfogalmazta a gondolataimat a témával kapcsolatban. 

Nem arról van szó, hogy elutasítom a spirituális hozzáállást, vagy a vallások értelmét esetleg létjogosultságát kérdőjelezném meg (bár egy újabb posztban még lehet hogy ezt is megteszem). Egész egyszerűen úgy látom, hogy az emberek többsége, akik spirituálisnak vallják magukat, totálisan balfaszok.  A másik oldal, akik nem párhuzamosan futtatják ezt a spiri projektet a valósággal, valami elcseszett képzeletbeli vonalon, azon meg gyomorforgató módon a haszonszerzésre használják. Persze, értem én, amit minidig hangsúlyoznak, hogy a pénz is energia, és energia cserén alapszik minden. Még ez is rendben van, bizonyos mértékig.

Van szerencsém ismerni egy olyan oktatót, aki úgy érzem, teljesen megtalálta az összhangot a mértékletesség, a realitás, a spiritualitás, és a épelméjűség arany középútján, amiről úgy gondolom elég ritka azok között, aki ilyesmivel foglalkoznak.

Viszont ha körbenézek, csupa-csupa olyan embert látok, aki bort iszik és vizet prédikál. Olyanok oktatnak, akiknek X éve nincs párkapcsolatuk vagy éppen romokban áll, vagy X éve nem volt fasz a kezükben, de majd ők megmondják hogy neveld a gyereked, hogyan legyél sikeres a munkahelyeden, és hogyan élj boldog párkapcsolatban. És ott vannak a lelkes hallgatók. Leülnek reggel délben este és meditálnak, eljárnak önképző körökre, megveszik amit a guru ajánl nekik, mindeközben teljesen félrerakják a logikát, az egészséges kételkedést, meg sem fordul a fejükben hogy egyetlen pillanatra is megkérdőjelezzék azt, amit mondanak nekik. Vagy a másik oldal, aki már piszkos jól tudja, hogy mi hogy megy, mert elvégzett X számú tanfolyamot, részt vett Y időintervallumú őszi-téli-tavaszi-nyáritáboron, találkozott n1 számú spirituális vezetővel, de egy pillanatra sem engedi el azon meggyőződését, hogy neki van igaza, mert könnyebb azt mondani, hogy amit te tapasztalsz, az a te valóságod, ahelyett, hogy beismerné, hogy hát barátom, ezt jól elbasztam.

Kedves V.Maunika ismerősömet felhozhatnám példának, bár szerencsére már jó ideje azt sem tudom mi van vele, és csak reménykedhetek abban, hogy egy megvilágosodott pillanatában, amikor szembenézett saját magával, rájött hogy a legértelmesebb és leghasznosabb dolog amit tehet az, ha offline-módba teszi magát. 

Az én vesszőparipám a valóság tagadása, az amikor valaki nem néz szembe önmagával, nem ismeri fel azt a büdös bunkót, aki ott van benne, és próbálja elfojtani, ahelyett, hogy kiegyezne megbékélne vele. /Belekeverhetném itt, hogy nem véletlen az sem, hogy az elmúlt időszakban a migráns-kérdésben ki hogy reagált és kit hogyan érintett. Mer' amúgy tök egyszerű; aki elfojtotta önmaga árnyoldalát, annak szélsőséges érzései, esetlegesen konfliktusai voltak ezzel. /

Lehet hogy öregszem, de egyre inkább kezdem leszarni ezeket az álarcokat. Természetesen az udvariasság jegyében a nem túlzó, szociális megnyilvánulásokat még megteszem, de egyre nagyobb teret engedek annak a büdös bunkónak, aki bennem él, és aki vagy 25 éven keresztül elfojtva, sarokba szorítva létezett, és elnyomott, elfojtott indulatokból táplálkozott. Azt hiszem a környezetem egy úgy minősítené, hogy flegma lettem. És vállalom, mert jó érzéssel tölt el. Mert élvezem, hogyha visszaszólhatok, és bár még csak csekély mértékű a fejlődésem ebben, de minden egyes visszaszólással erősítem önmagam, segítem talpra azt a belső összenyomorított kis szart, aki megszokta, hogy elnyomják, aki megszokta, hogy az ő véleménye nem érdekel senkit, hiába lett volna az tökéletes megoldás a problémára. 

Az Én-tudat fejlődésének (? - ha az) egy újabb állomása. Önérvényesítés. Nyilván elsődlegesen asszertív módon, de ha kell, arrogánsan. Mert nem igaz, hogy szép szóval mindent el lehet érni. Vannak olyan emberek, akiket irányítani kell ahhoz, hogy a probléma megoldódjon. Irányítani pedig akkor lehet hatékonyan, ha van mögötte erő. Sok esetben ehhez az erőhöz meg arrogancia is kell. 

Mondjuk most marhára elkanyarodtam attól, hogy lófasz a seggükbe azoknak a spirituális oktatóknak akik pl. 40ezret kérnek el azért, hogy a fejeden megmutassák mit nyomkodjál és elhitessenek veled valamit, ami vagy igaz vagy nem, csak mert ők szintén ennyiért tanulták meg múlt héten és most jól jönne már a lóvé, mert a gyerek teleszarta a pelenkát és újra meg nincs pénz. Meg kitalálnak mindenféle kütyüket, amik majd meggyógyítanak, meg elűzik a démonokat, és 120 ezerért még talán a következő életedre is megveheted a jegyedet, vagy könyvet adnak ki arról milyen fasza lesz a következő éved, ha szóról szóra betartod hogyan kell élned és ne egyél húst, csak zabot, meg azt a táplálék kiegészítőt, azt-azt, nem baj hogy a fizud fele rámegy, ennyit csak megér a boldogságod, vagy nem?! Nem baj, majd a Sors elrendeli, amit el kell, ha meg nem, hát azt is a sors akarta, igen, akkor is, amikor hoppá becsúszott a gyerek, nahát hogy lehet ez, aztán apuka meg lelép épp úgy, ahogy az ő apja is tette annak idején. (R. ha olvasod: itt most nem rád gondoltam) Anyuka meg  összetörten a pohár után fog nyúlni, úgy, ahogy az ő anyja is tette?!

A sok szar spiri buziság helyett nem ártana önismeretet és erős önkritikát gyakorolni. Megnézni mi az a minta amit apád-anyád csinált, és amit te is ismételgetsz. Megkérdőjelezni a megszokottat, és újítani. Önként előidézni a változást, és késznek lenni megújulni. Vagy legalább elfogadni, az isten szerelmére! Mert nem kell mindenkinek olyannak lennie, mint neked, vagy annak, ami neked tetszik,  és igen, tessék, önkritika lvl 1: miért legyen mindenki olyan balfasz mint te?! Miért hiszed, hogy te csinálod jól?!

Tizenévesen, amikor az inkompetens szüleink megnyomorítottak, egyetlen dolgot csináltunk jól: kételkedtünk önmagunkban. Na ezt kellene visszahozni a folytonos egózás, kontroll mánia, okoskodás helyett. 

Értetlenül állok azelőtt hogy nem képes valaki belátni és változtatni önmagán, ha folyton ugyanazok a dolgok köpik szembe. Ha pl. évről évre az újonan szerzett barátai lelépnek, "egyedül marad", nem számíthat senkire... keressen fel egy pszichiátert, és egy intenzív elektrosokk vagy lobotómia után vegye már észre hogy egyetlen oka van annak, hogy mindenki szarik rá, ez az ok pedig ő maga. Aztán minden évben jön az önsajnálat, meg a szánalmas öngyilkossági kísérlet. Pff.. legalább ezt csinálnád egyszer jól vazzeg'. Vagy ha ehhez is béna vagy, akkor ismerd fel és hagyd abba. Amennyi piát magadba döntöttél már, a májad valszeg előbb feladja mint az egód a folytonos képmutatást. De a kereszt ott lógott a falon... mert az összefér az öngyilkossággal. 

Nem áll szándékomban mások fölött pálcát törni, hiszen én is épp annyira sarja vagyok ennek az elb*szott generációnak, mint bárki más. És nyilván másokban előbb meglátjuk a szálkát. De ha a sajátomat nem is veszem észre, legalább a tiéteket nézve felülvizsgálom önmagamban mennyi van abból. És ha van, és nem teszik, akkor változtatok rajta. 

Bármiféle egyezés a leírtak és valós személyek megtörtént dolgai között minden bizonnyal a véletlen műve. Ha mégis úgy véled hogy magadra ismertél benne, akkor vagy vizsgáld meg hogy jogos-e, vagy reflexből kezdj el hárítani, de engem hagyjál békén, mert nem érdekelnek a piti kis önvédő mechanizmusaid, amik mindent képesek megmagyarázni vagy megideologizálni. Tessék egy kép. Te vagy rajta. Nem tetszik? Változtass! Vagy ne változtass. A te életed, és úgy cseszed el, ahogy szeretnéd.