A harmadik X-et kettővel - lassan hárommal - elhagyva, újabb, eddig nem tapasztalt megfigyeléseket tettem a velem egykorúakkal kapcsolatban. És elég sok kérdőjel kavarog a fejemben.

Házasság...

Több irányból tapasztaltam, hogy 30 fölött nagyon lerövidül az "ismerjük meg egymást jobban" szakasz, és pikk-pakk összeházasodnak az emberek. Gondolom itt a nő részéről a biológiai óra ketyegése, a "most még el tudom magam adni" projekt indít be egy olyan programot, hogy márpedig ő házas akar lenni. Ehhez pluszban még hozzájön az is, hogy az előző kapcsolatokból származó  kölyköket is be akarja valahova biztosítani. A lényeg, hogy a pasinak (vagy a szüleinek) legyen lakása, ahova berakhatja a saját és a gyerekei seggét, és a házassággal egyfajta biztosítékot szerez arra, hogy ne lehessen olyan könnyen kirakni. Ha pedig mégis odáig fajul a dolog, hogy már nem bírják egymást elviselni, akkor legalább a nőnek haszna származik abból, hogy oly sok időn keresztül (cc. 5 év ?!) kénytelen volt szétrakni a lábát és elviselnie a férje kiállhatatlan természetét és túlkapásait. Bár lehet, hogy hülyeséget írok, mert nem tudom, hogy hány év után ad lehetőséget a törvény arra, hogy a nő vagyonmegosztásra hivatkozva lenyúlja a pasit. De mivel ez az én blogom és szólásszabadságot adtam magamnak, ezért hülyeségeket is írhatok.

Férfi oldalról kevesebb érvet tudok arra, hogy miért jó az egy férfinak, ha házas. Mert ha a statisztikákat és a biológiai igényeket nézzük, akkor feketén-fehéren világít, hogy a férfiak semmi szüksége a házasságra. 

Természetesen szép dolog elköteleződni, és itt most nem is azokat az embereket piszkálom, akik azért házasok, mert szeretik egymás, és mert úgy érzik együtt akarják leélni az életüket. 

Itt most a haszonlesésről, az érdekkapcsolatokról van szó.

Megdöbbent, hogy mennyire elterjedt a vakság, ami a mai férfi (?) társadalom pusztító kórja. Szánalmas, hogy mennyire hagyják magukat irányítani, hogy elhiszik, hogy nekik jó az, amit a nő akar, hogy nem veszik észre a kihasználtságot és  mennyire fanatikusan meg tudják magyarázni, hogy nekik miért jó az, ami egyébként szar - objektíven, külsőleg szemlélve és mérlegre helyezve.

A férfi után azért raktam kérdőjelet, mert akik ilyen szinten manipulálhatók, akik ennyire irányíthatóak és vakok, azokra a FÉRFI megjelölés nem való. Ők inkább kisfiúk, akik azt akarják, hogy anyu megmondja mi legyen, anyu vállalja a felelősséget azért, amit tesznek.

Hangsúlyozom, hogy nem a normál, kölcsönösségen alapuló kapcsolatokra értem ezt, hanem az eltúlzott, szemmel láthatóan irracionális helyzetekre. 

Normális 1 év után összeházasodni, úgy, hogy fél évet az egyik fél ingázik 3 hetente a munkája miatt? Normális, hogy 4 hónap ismeretség után úgy döntenek, hogy a nő gyerekét átiratják másik iskolába, ami közelebb van ahhoz a lakáshoz, ami a srác szüleié, csak éppen albérletbe van kiadva? De majd ők oda beköltöznek... Csak nekem szúrja ki a szememet az, hogy itt minden előre eltervezett és irányított volt - a nő részéről? És egy kis csevegésben a nő ki is mondta, hogy neki a legfontosabb a gyereke, és ő bármit megtesz azért, hogy a gyerekének jó legyen. Ilyenkor a pasi miért nem látja, hogy mi van a háttérben? Ennyire az számítana csak hogy meglegyen a napi - ohh, miket is írok, mivel csak 2 hetente vannak együtt, szóval 2 heti - szopás meg a dugás? 

Aztán a másik... hát ezen elfüstölt az agyam... de ezt sajnos nem írhatom le ide. Mikor szedem már össze a bátorságomat ahhoz, hogy megmondjam az illetőnek, aki elméletileg évek óta a barátom, hogy mekkora ótvar faszságokat ír és csinál, hogy ahelyett, hogy férfinak akar kinézni és a környezetét is úgy akarja berendezni, ahelyett inkább legyen férfi és ne csak úgy csináljon, mintha... ráadásul egy olyan ember, aki a spiritualitás csigalépcsőjét összekeverte egy körhintával, és izomból tekeri körbe-körbe. 

Aztán az is lehet, hogy csak az én megcsúszásom miatt érzem ezeket a dolgokat ennyire szélsőségesnek. Lehet, hogy a női érdekek, és a kihasználás teljesen normális ebben a fantasztikus, modern társadalomban. 

Éveken keresztül tapasztaltam nagyon közelről, hogyan játszik egy nő egy férfival, hogyan használja ki, hogyan tesz tönkre más emberi kapcsolatokat és értékeket az, amit a kis beteg elméje normálisnak gondol. És képtelen volt ráeszmélni a saját tragédiájára. Képtelen volt meglátni, hogy minden baráti kapcsolata felbomlik amiatt, mert tárgyként kezel másokat, mert pénzt kér tőlük, amiket sok esetben nem adott vissza, amiért a szavahihetőségét és a megbízhatóságát aláásta csip-csup hangulatváltozásai miatt. Pedig ő is jó ember lehetne, megvan benne a készség, odafigyel másokra, megvan benne a segíteni akarás... csak itt is a női érdekek. Na meg a lustaság, gyávaság, gerinctelenség. 

Bárcsak elég bátor lettem volna ahhoz, hogy ezeket személyesen is elmondhassam neki. Nem bántólag. Csak tükröt tartva. Sokszor bennem volt, és finom utalások is elhangzottak. Aztán persze jött a tagadás, önmaga felmentése, a felelősség áthárítása, stb..stb.. Tudom, hogy olykor megértette, és belátta, átlátott azon a maszkon, melyet saját maga helyezett az arcára. Mégsem változtatott. És ezzel nem kevés szenvedést okozott. 

Talán odáig még nem jutottam el, hogy megbocsássak mindent. De harag nincs bennem iránta. Furcsa mód még szeretet is akad. Bár megértem mit miért tett, ez nem menti fel a következmények alól. 

Milyen rég is volt... mintha egy másik élet lett volna. 

Túl sok életet éltem már le...