Érdekes dolog ez a kiválasztottság-érzés; pontosabban ennek az igénye az emberekben. Azon a részén már túlléptem, hogy az egó műve. És itt tulajdonképpen be is fejezhetném, mert ennyi: egy illúzió, egy önigazolás-keresés, önámítás, egy "biztonsági doboz", amit lehet szorongatni akkor, amikor valaki becsukja a szemét vagy nem hajlandó tudomásul venni a jelent. 

Fontosnak kell magamat érezni - mondja az egó. "Kiválasztottnak". 

Az esetek többségében azokban ez olyan embereknél is jelen van, akik úm. semmit nem tettek le az asztalra az emberiségért, vagy ha nem is ilyen hatalmas léptékben nézzük, legalább a környezetük javulásáért. 

Persze mindent meg lehet ideologizálni, lehet fanatikusan hinni "szent célokban", azonban sok esetben ezeknek az ügynek a képviselőit nem olyan indíttatások vezérlik, melyek a legfelsőbb célokat szolgálnák.

Hogyan lehetne keresztes háborúkat indítani isteni támogatással, és lemészárolni embereket annak érdekében, hogy higgyenek a vallásban? Hogyan is lehetne forradalmárként azt gondolni, hogy a népem szabadsága a cél, és ennek érdekében nem számít hány száz, vagy ezer ember hal meg?! Hogy érezheti magát kiválasztottnak egy olyan ember, aki másokat akar irtani?