Néha olyan üres minden.
Nincs semmi.
Se jó, se rossz.
Csak űr.
És nem tudom minek a hiányát érzem.
Súlyként nehezedik rám minden apró morzsa. De valahogy a terhet sem érzem. Csak egyszerűen üres. És nem érdekel. Ilyenkor beszélgetni sincs kedvem önmagammal. Nem fáj. Nem tölt el boldogsággal. Közömbös. És unalmas. Csinálom, mert kell. De tudom, hogy nincs se értelme, se jelentősége.
Tudom, hogy pillanatnyi, hogy el fog múlni. Jobb, mintha fájdalommal töltene. Csak olyan furcsa. Szagtalan, színtelen, ízetlen, monoton. Mint a fólia alatt növesztett,  korai eper.
Bár eddig csak olyan epret ettem idén, ami finom volt. Ez valamit megmozdít. Eper.. szeretem. Azt hiszem. De most még ez sem érdekel. Finom ha van. Ha nincs, akkor nem kell.
Semmi nem jó.