A kis videó arról szólt, ahogy egy nőnek megvalósultak az álmait. Bár a vágyai oly egyszerűek és hétköznapiak voltak, hogy semmi különleges nincs benne, mégis elvarázsolt, mosolyra fakasztott. Talán mert ismertem őket, és tudom, milyen nehézségekkel kellett megküzdeniük. Társadalmi normák, eddigi élet feladása, elfogadtatás másokkal ... nagyon nehéz lehetett. Remélem valóban megérte nekik. Bár az egyik fél arca beesett, megfáradt. Őt érte a nagyobb nyomás. Mégis van az egészben valami varázslatos. Nem szoktam elérzékenyülni egy-egy  videón, vagy fénykép összeállításon, most mégis... Biztos öregszem. 

Tudom honnét indultak, tudom milyen főbb akadályok álltak előttük. Emlékszem egy-egy elvétett megjegyzésre, amikor ez még el sem kezdődött. És most ott állnak egymás mellett.

Azt hiszem mások az ilyen eseményeket irigységgel szokták szemlélni, engem megelégedett boldogsággal tölt el. Nem tudom leírni az érzéseket, amiket kelt bennem. Látom a boldogságot az arcukon, a mozdulataikban. Látom mennyit dolgoztak, dacoltak a sorssal, hogy elérjék a jelen állapotot. Mintha egy mese vált volna valóra. 

De minden mesének vége van egyszer...

Szabó Lőrinc: Semmiért egészen


Hogy rettenetes, elhiszem,
De így igaz.
Ha szeretsz, életed legyen
Öngyilkosság, vagy majdnem az.
Mit bánom én, hogy a modernek
Vagy a törvény mit követelnek;
Bent maga ura, aki rab
Volt odakint,
Én nem tudok örülni csak
A magam törvénye szerint.

Nem vagy enyém, míg magadé vagy:
Még nem szeretsz.
Míg cserébe a magadénak
Szeretnél, teher is lehetsz.
Alku, ha szent is, alku; nékem
Más kell már: Semmiért Egészen!
Két önzés titkos párbaja
Minden egyéb;
Én többet kérek: azt, hogy a
Sorsomnak alkatrésze légy.

Félek mindenkitől, beteg
S fáradt vagyok;
Kívánlak így is, meglehet,
De a hitem rég elhagyott.
Hogy minden irtózó gyanakvást
Elcsittithass, már nem tudok mást:
Mutasd meg a teljes alázat
És áldozat
Örömét és hogy a világnak
Kedvemért ellentéte vagy.

Mert míg kell csak egy árva perc,
Külön; neked,
Míg magadra gondolni mersz,
Míg sajnálod az életed,
Míg nem vagy, mint egy tárgy, olyan
Halott és akarattalan:
Addig nem vagy a többieknél
Se jobb, se több,
Addig idegen is lehetnél,
Addig énhozzám nincs közöd.

Kit törvény véd, felebarátnak
Még jó lehet;
Törvényen kívűl, mint az állat,
Olyan légy, hogy szeresselek.
Mint lámpa, ha lecsavarom,
Ne élj, mikor nem akarom;
Ne szólj, ne sírj, e bonthatatlan
Börtönt ne lásd;
És én majd elvégzem magamban,
Hogy zsarnokságom megbocsásd.

Néha olyan üres minden.
Nincs semmi.
Se jó, se rossz.
Csak űr.
És nem tudom minek a hiányát érzem.
Súlyként nehezedik rám minden apró morzsa. De valahogy a terhet sem érzem. Csak egyszerűen üres. És nem érdekel. Ilyenkor beszélgetni sincs kedvem önmagammal. Nem fáj. Nem tölt el boldogsággal. Közömbös. És unalmas. Csinálom, mert kell. De tudom, hogy nincs se értelme, se jelentősége.
Tudom, hogy pillanatnyi, hogy el fog múlni. Jobb, mintha fájdalommal töltene. Csak olyan furcsa. Szagtalan, színtelen, ízetlen, monoton. Mint a fólia alatt növesztett,  korai eper.
Bár eddig csak olyan epret ettem idén, ami finom volt. Ez valamit megmozdít. Eper.. szeretem. Azt hiszem. De most még ez sem érdekel. Finom ha van. Ha nincs, akkor nem kell.
Semmi nem jó.

Ha meghalok, azt szeretném, hogy egy fa legyen fölöttem.