Zavart vagyok. Lehet hogy csak jelenlegi egészségi állapotom teszi, de valahogy olyan idegen minden. Félek, valamit elrontottam, és nem lehet kijavítani. Kellettek volna célok, tervek, vagy akármi. Mintha csak a levegőben lógnék, remények, gyökerek nélkül. Nem tartozom sehova, ... ez zavar. Jó lenne egy közösség, vagy több barát. Virtuális világokba menekülni fölösleges, bár sok esetben ad egyfajta valahovatartozás-érzést.

Régen, gyerekként úgy képzeltem, ha felnövök, a világomat az a valaki teszi majd teljessé, egésszé, akivel élek, úgy képzeltem el, hogy rajta kívül nem is kell más. A valóságra ébredve úgy tűnik mégis kellenek még mások is.

Nincsenek barátaim ... nem, ez így nem igaz. Van egy nagyon jó és volt egy nagyon régi. 20 év barátság, ... az én hibám, hogy már szakadozik egy ideje. De annyira mások lettünk. Jó lenne új barátokra szert tenni. Olyanokra, akiket becsülni tudok valamely tulajdonságuk miatt. Olyanokra, akikre ha ránézek, rágondolok, nem érzem az álnokságot a felszín alatt, nem érzem vetélytársnak vagy éppen olyannak akinek az indíttatásai hátterében csak tesztoszteron-"túlműködés" az igazi ok.

Szánalmas ... olyan vagyok mint egy gyerek, aki bebújt a sarokba, és várja hogy kirángassa valaki onnét, miközben a többikek baromi jól buliznak, de önmagától egy lépést sem tenne feléjük.