Munkaidő után, hazafelé, Budapest, tömegközlekedés, villamos ...

Egy fiatal srác ült velem szemben, talán 17 év körül lehetett. Szép volt az arca. Nem a sármos, jóképű szép, hanem a tiszta, egészséges, törésektől, intrikáktól és gonoszságtól mentes szép.

Bárcsak írhatnám, hogy szeretnék újra annyi idős lenni, amikor még ilyen voltam, de az éppen elhaladó mentőautó szirénája figyelmeztetett, hogy sosem voltam.

Elkeserít amit látok és tapasztalok. Nincs kedvem szidni az ostobákat, a felelőtleneket, a szakmailag inkompetenseket és a nárcisztikusokat sem. Ha tehetném bezárkóznék a 4 fal közé és csak azokkal az emberekkel kommunikálnék, akikkel tényleg érdemes. Torz lett az értékrendem vagy talán mindig is az volt. Vagy a világ torzult el. 

Nagyon rég eltévedtem, senki nem szórt kenyérmorzsákat és a mézeskalács házat is felzabálta már valaki.