Párszor felmerült már bennem ez a gondolat, de valahogy sosem volt igazi táptalaja az emlékedéseimnek. Erre épülve vannak meditációs technikák, amik hirdetik, hogy a múltat meg lehet változtatni... de én ezt kétlem. A múlthoz való hozzáállásunkat meg lehet változtatni, de a tényszerű történéseket nem hiszem.

Az alapgondolat pedig, hogy honnét tudhatjuk biztosan, hogy ami történt, az tényleg úgy történt, ahogy emlékszünk rá?!

Persze az érzelmek átszínezhetik a valóságot, ezért nem is a szubjektív gondolatokra fókuszálok, hanem a tényekre. Amik megítélése persze sajátos, az én szemszögemből is, és máséból is. Lehet hogy egyetlen elejtett mondat, ami akár csak hirtelen indulatból szakadt ki, olyan nyomokat hagy másban mely meghatározó lehet a jövője szempontjából. Lehet hogy erre építve dönt valaki úgy, ahogy, hogy aztán évekkel később mikor visszamondja a hallott dolgot az illetőnek, az elkerekedett szemmel néz rá, hogy "dehát ilyet én nem mondtam". Pedig mégis. Vagy mégsem?

Néha olyan érzésem van, mintha csak egy pont lennék, és nem lenne múltam. És minden történés, amire a múltból emlékszem az a jelen pillanat teremtése, elképzelése, hogy milyen múltat csinálnék magamnak. Persze tudatosan nem olyat, amilyen volt.
Ha az idő nem létezne és minden pillanat egyszerre történne, akkor egy kis módosítással is 180°-os változások történnének.