2012. augusztus 28.

Tegnap kitöltöttem egy MBTI tesztet, mely szerint  INTJ vagyok :) Persze biztos nem, de dagadt a mellem a büszkeségtől. Ezen felbuzdulva felléptem az oldal IRC chatjére, hogy szemügyre vegyem kik vannak ott. Gyanúm, miszerint tizenévesek rohangásznak és osztják az észt ott is, alaptalannak bizonyult, közel velem egykorúakba ütköztem. Új arc lévén egyből célkeresztbe vettek, pár mondat alapján betűket kezdtek mondogatni, amit elsőre nem vágtam, aztán alaposabban elolvasva az oldalon lévő dolgokat, kezdtem megérteni. Volt egy nő, akinek az első reakciója a koromra az volt, hogy szülnöm kellene mielőbb. Közöltem vele hogy menjen vissza a konyhába és főzzön valamit (az hasznosabb, mintha a száját jártatja).
Aztán persze beszélgetés, nézőpont különbségek alakultak ki arról, hogy egy nőnek mit kell, és a szokásos duma. Szülni kell. Kérdésemre hogy miért, nagyon értelmes válaszokat kaptam. "Mert az az ember életcélja".
Az ember azért születik, hogy szüljön? Igen, evolúció. Itt már röhögtem és rájuk hagytam, így is be-bevágtam  olyan beszólásokat, melyek talán túlságosan sértőek, nyersek voltak egy vadidegen, új jövevénytől. Evolúció, mi? Inkább szaporulat. A kettő jelentősen különbözik egymástól. 

Rájöttem mi hiányzik. Az elmének a pallérozása, egy olyan vitapartner, aki megcáfolja az érveimet, új ideákat állít, amiket megkérdőjelezhetek és elemezhetek. És persze nem csajos szemlélettel, mert azt csak szemberöhögni tudom.

2012. augusztus 13.

Úgy látszik kurvára nem számít semmit sem a szavam, sem az, hogy mit szeretnék. Ez így nem fog működni...

2012. augusztus 11.

Az elérhetetlennek tűnő vágyak előrébb viszik az embert, vagy lenyomják a depresszió mocsarába?

Az érintés egy láthatatlan energia bomba, mikor két kéz összeér, szétpukkan, tartalmuk észrevétlenül beszivárog a bőrbe, lejut a tüdőbe, felkúszik az agyba. Kibillen a sík, möbiusz-szalaggá változik a tér.

Egy aprócska pont szeretnék lenni, jelentéktelen, észrevétlen. Felelősség, feladatok nélkül.
Néha a lélek elfárad, vágyódik a felhők közé, megpihenni egyiken, felülről, kívülállóként szemlélni mindent.
Ilyenkor olyan nagy a tér, sok benne a kitöltetlen űr, talán nem is kívül van mindez.
Teher az a rengeteg emlék, fájdalmasak, megmásíthatatlanok. 
Olyan egyszerű lenne, az emberi természet mégis túlbonyolít mindent.
Embernek lenni a legnehezebb próba.
Oly sokan elbuknak...

2012. augusztus 10.

2012. augusztus 8.

Az idei évi volt a legeslegjobb Ördögkatlan-fesztiválom :D