Mindamellett, hogy a fetrengő röhögőgörcs kerülget, egyfajta bazdmegolás is van bennem, persze azt sem tudnám kimondani vihogás nélkül.
Vannak a nők, ugye, mint egyfajta degenerált állatfaj, melyek közé magamat is besorolom, mivel genetikailag én is XX vagyok (sőt, mostmár a korom miatt XXX).
Őszintén mondom, nem bántani akarom azt a bizonyos illetőt, és megpróbálok úgy írni, hogy ha kedves párja, férje, élettársa, barátja, szeretője (igen, direkt ködösítek) véletlenül elolvassa, ne érezze magát szarul vagy megbántva. De baaaaaazdmeeeeeg....... :)
Az egy dolog, hogy én nem vagyok egy széplelkű, hamvas virághasonlatokat szóró, rózsaszín tüllszoknyában ugráló, micimackókat és pöttömnyi gyermeket imádó, gügyögve beszélő, álmodozó, denielsztílt olvasó, vigyél-el-vacsorázni-és-a-tengerpartról-nézzük-a-naplementét-miközben-szerelmes-szavakat-suttogsz-a-fülembe-és-eszedbe-sem-jut-a-szex felépítésű karakter, de ettől még teljes mértékben elfogadom a romantikusokat. Merthogy az is kell a tápláléklánchoz. Gondolom :)
A környezetemben nincs is ilyen illető. Valahol távol talán akad mégis egy, aki viszont kicsapta a biztosítékot, és elvitte a díjat a görcsös röhögés, sajnálkozás és bizonyos fokú életképtelenség kategóriában.
Nem tudok róla sokat, szerencsére.
Hogy ne tűnjek akkora parasztnak, mint amekkora valójában vagyok, szeretném hangsúlyozni, hogy remélem ő, és a környezete számára ez a hozzáállás természetes, és boldog, harmonikus kapcsolatban áll mindenkivel és mindennel.
Ez tényleg nem rosszindulat. Nem is lenézés. De akkor sem bírom ki röhögés és komment nélkül. Főleg úgy, hogy figyelembe veszek plusz információkat is.
Szép dolog a műkaja, amiket lefényképeznek és szakácskönyv illusztrációként használnak fel, de mit sem ér, ha a könyv készítője farkaséhes.
Érdekes módon az ilyen egyedek (melyeket talán rosszindulatot feltételezve életképteleneknek nevezek) mégis kivívják maguknak, hogy királynőként kezeljék őket. Nyilván ehhez olyan ember(ek) kell(enek), aki (k) alkalmas(ak) arra, hogy a füttyögés ritmusára járják haldokló násztáncukat.
Talán túl ... nem is tudom mi a jó szó erre ... földhöz ragadt, romantikátlan, gyakorlatias vagyok, de egy férfinak akkor is kurvára szüksége van a szexre, ha hajlandó eme szükségletet magasabb eszmék érdekében hanyagolni, illetve lemondani róla. De baaaaaaazdmeeeeg! :) Ez is egyfajta szükséglet, igaz nem szellemi táplálék, de a testnek is vannak igényei, és most nem akarok jönni a Maslow-féle hierarchia piramissal, (demárpedigcsakazértis) de hogy a túróba lehet elvárni, hogy valaki feljebb lépjen, ha az alsó szintek nincsenek meg?
Reflex-szerűen tör elő belőlem a lázadás, és lázadásra szólítanám azt is, aki ebben az elnyomásban él. Aztán persze ott a másik oldal, hogy lehet hogy ő így boldog. Mindenkinek más a viszonyítási pontja, az, hogy honnét indul ki, és mit tart jónak. És ugyan milyen alapon pofáznék bele, ha neki ez jó? (Nédd' má, még a végén kiderül, hogy tapintat is szorult belém). Nem ismerem a tényeket, nem abban a környezetben élek, nem olyan helyen és nem úgy nőttem fel. Csak néha meghallom az enyhe panaszt, ami halkan suttogva, árnyaltan van kimondva, és azt gondolom, hogy mindenkinek joga van a boldogsághoz!
És az önmegvalósításhoz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése